Segítség az állatvédő szervezeteknek

2022.05.24. 19:00

Régóta várták a segítséget

Ötszázmillió forint keretösszegű pályázattal segíti a kormány a civil állatvédő szervezeteket.

ÉM

Fotó: Shutterstock

Fontos feladatot látnak el a civil állatvédő szervezetek, hatásosan egészítik ki az állami gondoskodást. Finanszírozásuk eddig többségében adományokból és különböző pályázatok segítségével tudott megvalósulni. 

– A civil állatvédő szervezetek támogatására 500 millió forint keretösszegű pályázat áll rendelkezésre működési költségre, ivartalanításra, állategészségügyi szolgáltatásra és férőhelybővítésre – mondta a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. 

Indul a pályázat 

A pályázati felhívás elérhető az allatvedelem.hoi.hu oldalon, a pályázatot pedig június 20. és július 20. között lehet majd benyújtani. Olyan alapítványok vagy egyesületek pályázhatnak, amelyek létesítő okirataiban az állatvédelem mint cél és tevékenység nevesítve van, 2022. január 1-je előtt jogerősen Magyarországon bejegyeztek, és tevékenységüket is az országban végzik. Az 500 ezer és 10 millió forint között igényelhető támogatás előfinanszírozott, egyszeri, vissza nem térítendő és 100 százalékos intenzitású. A támogatási időszak 2022. június 20. és 2023. június 20. közé esik. Ez az 500 millió forintos keret­összegű pályázat régóta várt segítség a civil szervezetek számára, amelyek az állatvédelem fő gerincét adják. Körülbelül 400 civil szervezet foglalkozik ma Magyarországon állatvédelemmel, a cél, hogy mindenki lehetőséghez jusson ebben a pályázati felhívásban – jelentette ki a miniszteri biztos. 

Ivartalanítási program 

A kormány tavaly év végén elkülönített 1,5 milliárd forintot az állatvédelemre, ez a mostani pályázat ennek része. A miniszteri biztos sajtótájékoztatóján az állatvédelemben az elmúlt 1,5 év történései közül példaként említette a Nemzeti Állatvédelmi Tanács és az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának megalakulását. Beszámolt még arról az online konzultációról is, amelyet több mint 262 ezren töltöttek ki, és amely azt mutatja „mennyien vagyunk az állatvédelem mellett”. Hozzátette, a Magyar Falu Programban 500 millió forintra lehetett pályázni, több mint 600 önkormányzat élt a lehetőséggel. Ovádi Péter úgy vélte, ezáltal a legnagyobb ivartalanítási programot tudták elindítani. Pozitívumként értékelte azt is, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és az Állatorvostudományi Egyetem együtt dolgozott a gazdijogsi.hu felület létrehozásában, ahol a felelős állattartásra hívják fel a figyelmet. 

Törvénybe foglalták 

Arra is kitért, hogy a civil szervezetek kérésére Európában egyedülálló módon törvénybe foglalták, hogy kik számítanak illegális szaporítóknak.

(A borítóképen: A civil állatvédők jutnak lehetőséghez | Fotó: Stock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában