Kerékpáros-körverseny

2022.05.04. 17:30

Ózdot is érinti a Tour de Hongrie

Május 14-én, szombaton délután a verseny negyedik szakasza halad majd át Ózdon és a járás több településén.

ME

Megyénkben többször is áthaladt már a legrangosabb hazai kerékpáros-körverseny, a Tour de Hongrie mezőnye. Idén sem lesz ez másképp, hiszen Miskolc mellett a ne­gyedik szakasz Kazincbarcikáról rajtol, és ott is ér véget. Közte azonban egy 177 kilométeres nagy kört teljesítenek majd a kerekesek, méghozzá egy olyan útvonalon, amelyen ebben a formában még nem jártak. A 25-ös főúton keresztül Ózdon is áthalad majd a látványos karaván, sőt a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium előtt tartanak egy sprintrészhajrát, néhány kilométerrel később pedig a farkaslyuki szerpentin tetején hegyi részhajrá lesz. A Tour de Hongrie esetében egyébként fontos szempont, hogy hazánk olyan terüle­teit is bemutassák, ahol eddig még nem vagy csak ritkábban jártak. 

A környék értékeit 

– Észak-Magyarország, Borsod megye egy külföldi szemével talán még szebb, mint amit mi magyarok látunk belőle, ezért nekünk a versenyrendezés mellett az is feladatunk, hogy bemutassuk ezeket az értékeket. A Bükk és Bükk lábánál levő hegyek izgalmas és látványos útvonalra adnak lehetőséget egy ilyen nemzetközi kerékpárversenyen – fogalmazott érdeklődésünkre Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője. – Néhány éve elképzelhetetlen volt, hogy a sportág legmagasabb szintjét jelentő WorldTeamek közül akár csak egy is hazánkba látogasson. Mostanra azonban óriásit fordult a világ. A Tour de Hongrie három év alatt hatalmas utat járt be, és ennek köszönhetően 2022-ben már több mint 10 WorldTeam áll rajthoz a versenyünkön. 

A május 14-i napra Ózdon is készülnek, hiszen a kerékpárosok ekkor érkeznek majd meg a városba, amelyre eddig még nem volt példa. Az Ózdi Kerékpáros Egyesület tagjai a sprintrészhajrá környékére külön programokat terveznek. 

Nagy nap 

– Ilyen volumenű kerékpáros verseny még nem érintette Ózdot, ezért természetesen a sportág helyi képviselői körében is nagy nap előtt állunk – fogalmazott Frölich Tamás, az Ózdi Kerékpáros Egyesület elnöke. – Természetesen mi is készülünk, érdemes lesz már hamarabb kilátogatni a 48-as útra. Kerékpározással kapcsolatos programokkal várjuk a fiatalokat és az idősebbeket is, bízom benne, hogy a hazai kerékpársport ünnepén a városban is sokan megnézik majd a mezőnyt. 

Bánréve felől Farkaslyuk felé 

A Tour de Hongrie-val kapcsolatban nagy útlezárásra nem kell számítani, viszont a mezőny érkezése előtt nyilván várhatóak szakaszos korlátozások. A karaván Bánréve és Sajópüspöki érintésével érkezik meg Ózdra, ahol a vasút­állomás mellett elhaladva, a gyújtói körforgalom, a Munkás út, a 48-as út és a Pázmány út érintésével Farkaslyuk irányába hagyják el a települést. 

(A borítóképen: Nagy csata várható az idei viadalon | Fotó: ÉM-Archívum)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában