Újraélesztés

2022.05.13. 19:00

Miskolcon legutóbb életet mentett: a gép hangja segít az újraélesztésben

Az egyetemen legutóbb életet mentett a készülék és a hozzáértők azonnali segítsége.

Petri Nóra

Forrás: Shutterstock

Évente 26 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében Magyarországon, vagyis naponta átlagosan 70 embert nem sikerül újraéleszteni. A rosszullétek körülbelül 30 százaléka nyilvános helyen történik, az újraélesztésre pedig az első öt percben van a legnagyobb esély.

Mint arról korábban beszámoltunk, teniszezés közben lett rosszul egy felnőtt játékos még kedden reggel a Miskolci Egyetem teniszcsarnokában, ahol szerencsére minden rendelkezésre állt ahhoz, hogy őt a mentők kiérkezéséig újraélesszék és életben tartsák. Volt defibrillátor, és hozzáértő ember is, így a játékostársak hamar hozzáláttak a szívmasszázshoz, a defibrillátor pedig újraindította a sportoló szívét.

Defibrillátor nyilvános helyen. Kövesse az utasításokat! Fotó: Csapó Baláz

– Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Országos Automata Életmentő Defibrillátor (AÉD) Adatbázis szerint összesen 30 életmentő készülék van kihelyezve, ebből Miskolcon 10 található – nyilatkozta az eset kapcsán az Északnak Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa. – A készüléket akkor kell használni, amikor valaki hirtelen összeesik, és a légzése, keringése leáll. Ilyen helyzetekben azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést. Fontos továbbá, hogy a defibrillátort is a lehető leghamarabb bekapcsolják, mert az idő múlásával gyorsan romlanak a beteg túlélési esélyei. Ilyen készülék ma már számos munkahelyen, bevásárlóközpontban, sportlétesítményben, illetve sok ember által látogatott intézményben megtalálható. Ezeken a helyeken a defibrillátor meglétét és helyét jól láthatóan jelezni szokták – hangsúlyozta.

Automatikus segítség

Leskó Diána megerősítette, hogy a defibrillátor használata laikusok számára nem igényel semmilyen előképzettséget és gyakorlatot.

– A legtöbb készülék a felnyitása után automatikusan bekapcsol, valamint utasítást ad az elektródák felhelyezésére, melynek helyét az elektródákon feltüntetett ábrák teszik egyértelművé. Működése során a gép elemzi a szívritmust, és dönt arról, hogy szükség van-e elektromos impulzus leadására, vagy sem. A készülék hangutasításokkal végig vezeti a felhasználót a folyamaton, és csak akkor adja le az impulzust, ha arra valóban szükség van, így nem okoz kárt a betegben.

Ha nincs a közelünkben félautomata defibrillátor, akkor is nagyon sokat tehetünk a beteg életének a megmentéséért – hangsúlyozta Leskó Diána. – Az azonnali helyzetfelismerés, a mihamarabbi betegvizsgálat és mentőhívás, valamint az újraélesztés azonnali megkezdése is nagymértékben hozzájárul az újraélesztés sikeréhez – tette hozzá.

Az Országos Mentőszolgálat még 2018-ban indította el azt a „hősképzést” az egész országban, amelyben az életmentéshez kedvet és bátorságot érző laikusok megtanulhatják az újraélesztést, és ingyenes oktatáson vehetnek részt az OMSZ megyeszékhelyeken lévő mentőállomásain.

Így a miskolci mentőállomáson is várják az érdeklődőket minden hónap első hétfőjén 15 és 17 óra között a „hősképző” tanfolyamra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában