Diákok vetélkedtek

2022.05.11. 16:00

Megújult könyvtár várja a kesznyéteni olvasókat

Új épületben, új helyszínen alakították ki a községi könyvtárat Kesznyétenben.

ÉM

Kecső Imre és Varga Gábor az új könyvtárban. Fotó: RFMLIB

Kesznyétenben mindig is fontosnak tartották a kultúrát, azon belül is a könyvtári ellátást. A helyi igényeket figyelembe véve gyarapították az állományt, szervezték a kulturális életet. A könyvtár mostantól a közösségi házban, két helyiségben, gyereksarokkal, számítógépekkel áll a község lakóinak rendelkezésére.

Méltó környezetben

Az új községi könyvtár átadási ünnepségén Kecső Imre, Kesznyéten polgármestere kiemelte: a legutóbbi 20 évben 5 helyszínen működött a könyvtár, mely most méltó helyre került.

A település vezetője köszönetet mondott a szakmai, módszertani és nem utolsósorban anyagi segítségért a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi könyvtárnak, hiszen munkatársai közreműködésével 2 106 295 forintból újult meg a bútorzat, valamint a technikai eszközök.

A könyvtár mindenkire számít, hiszen az alapszolgáltatások mellett a helyi nyugdíjasoknak, színjátszó körnek is helyet biztosítanak, és itt rendezik a KönyvtárMozi foglalkozásait is.

Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója hangsúlyozta: fontos, hogy a kistelepüléseken legyen egy olyan könyvtáros, aki szervezi a helyi kulturális életet, mozgatórugója a szolgáltatóhelynek.

Megtölteni élettel

Szabó Tünde személyében egy olyan szakember vezeti a könyvtárat, aki – a megyénkből egyetlen kistelepülési könyvtárosként – országos mintaprogramba is bekapcsolódott. Fontos az is, hogy a helyiek megtöltsék élettel a könyvtárat, igazi közösségi hely legyen.

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár vezetője átadta a község polgármesterének Szekeres Erzsébet Magyar Örökség díjas textil- és képzőművész grafikáját. A művész azzal a szándékkal adományozta meseillusztrációit a megyei feladatokat is ellátó könyvtárnak, hogy minden felújított kistelepülési szolgáltatóhely kapjon 1-1 darabot munkáiból.

A program során a helyi fiatalok rövid műsorát tekinthették meg az érdeklődők, amelyben idézeteket hallhattak az olvasás és a könyvtár fontosságáról.

Diákok vetélkedtek

Az ünnepélyes alkalomra általános iskolások számára könyvtárhasználati vetélkedőt is szerveztek, melynek helyezettjei most vehették át jól megérdemelt jutalmukat. A nagyszerű hangulatról Novák Zoltán előadóművész, valamint az Agyagbanda zenekar gondoskodott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában