Korszerűsítés

2022.05.07. 13:00

Megújulnak a rendőrség épületei megyénkben

Több helyen már le is zárultak a kivitelezési munkák.

ÉM

Forrás: ÉM

Hét épülete is korszerűsödött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságnak, melyről a napokban adtak tájékoztatást. Kétmilliárd-húszmillió forintot fordíthatnak hét épület energetikai korszerűsítésére a magyar állam támogatásával a Széchenyi 2020 program keretén belül. A miskolci, Zsolcai kapuban lévő főkapitánysági épület mellett a Fábián kapui és a Szeles utcai épületek érintettek, illetve a sátoraljaújhelyi, a bogácsi, az edelényi és a szerencsi kapitányságok épülete. A beruházás a BMSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft. által vezetett konzorciumi formában valósul meg a fejlesztéssel érintett intézmények fenntartójával szoros együttműködésben. 

Az épületek összességében ugyan működőképesek, de életkoruknál fogva elavultak, így komoly mértékben felújításra szorulnak. Az épület energetikai korszerűsítése magában foglalja a nyílászárók és a fűtésrendszer cseréjét. A beruházás során az említett munkálatokon túl megtörténik a homlokzati hőszigetelés is. Tekintettel arra, hogy az épületek egész évben használatban vannak, elengedhetetlen, hogy a megfelelő működtetés érdekében ezen épületek korszerűek és energiatakarékosak legyenek. 

A fejlesztés eredményeként a megújult épületek biztonságosabb, korszerűbb, környezetbarát intézményként működhetnek tovább. Ezzel a projekt nemcsak az európai uniós követelményeknek való megfelelést valósítja meg, hanem egyúttal hozzájárul fontos hazai stratégiai célok, jogszabályi követelmények megvalósításához is. 

A beruházás az Európai Unió Kohéziós Alap és a magyar állam társfinanszírozásával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programok Irányító Hatóságának támogatásával valósul meg.

(A borítóképen: A sátoraljaújhelyi korszerűsödött épület)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában