Görögország, Felsőzsolca

2022.05.22. 17:00

Megállapodás a fiatalokért

Közösségi programok, önkormányzati támogatások, rendezvényen való aktív részvétel – néhány azok közül, amiket kínálnak.

NHK

Forrás: PH

A napokban érkezett haza a felsőzsolcai delegáció a görögországi Messini városából, ahol Szarka Tamás polgármester az Európai Ifjúság Európáért (Y4EU) program keretében írt alá együttműködési megállapodást a részt vevő polgármesterekkel. 

Több ország is részt vett az eseményen, Görögország, Málta, Litvánia, Olaszország, illetve Magyarország képviseltette magát. A programok minden évben tematikusak, egy célcsoport köré épülnek. Korábban volt már az idősek ellátása, a szociális háló, idén a fiatalok bevonása volt a téma, a társadalmi szerepvállalásuk az adott ország, illetve település életében – mondta Szarka Tamás polgármester. Hozzátette: Magyarországot ezúttal Felsőzsolca képviselte ebben a programban. Egy korábbi közös projekt kapcsán kifejezetten őket keresték meg a lehetőséggel – tudatta a polgármester.  

Átveszik a beváltakat 

A szervezetek képviselői bemutatták az egyes önkormányzatok működését, céljait és a fiatalok interkulturális és társadalmi részvételére össz­pontosító bevált gyakorlatokat. A többnapos program egyik pontja volt annak prezentálása is, hogy milyen önkormányzati támogatásokat tudnak nyújtani a fiataloknak. Ilyen például a középiskolai tanulmányi támogatás. De szóba került az 50 órás közösségi szolgálat is, amelyben szintén partner a felsőzsolcai önkormányzat. Továbbá a diákmunka, amelyben évről évre egyre többen vesznek részt, már száznál több fiatalnak tudnak lehetőséget biztosítani. Hamarosan újabb támogatási formát is bevezetnek, amely az első nyelvvizsgát megszerző felsőzsolcai diákoknak fog járni. Vagy az elkövetkező időszak egyik eseményén, a városnapon is várják a segíteni vágyó fiatalokat – emelte ki a polgármester. 

Minden ország képviselője hasonlóképpen elmondta, hogy náluk, azaz az ő településükön mivel és hogyan mozgósítják a fiatalokat, főként közösségi kezdeményezések által. Természetesen a találkozó jó alkalom volt arra is, hogy mindenki bemutathassa saját településének nevezetességeit. A vendéglátók városnézés keretében, míg a vendégek kisfilm formájában tették ezt. A tapasztalatcsere az együttműködési megállapodás aláírásával zárult, melyben rögzítették, hogy egymás jó gyakorlatait átveszik. 

A görög város, Messini ókori emlékei, csodálatos építészeti látnivalói vonzóak lehetnek a magyar turisták számára is. A helyi polgármester, George Athanasopoulos arról biztosította Szarka Tamást, hogy ők is látogatást tesznek majd a jövőben a borsodi kisvárosban, Felsőzsolcán.

(A borítóképen: George Athanasopoulos és Szarka Tamás)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában