Mezőkövesd

2022.05.20. 11:30

Matyók lettek az ovisok is (videókkal)

Mintegy százötven matyó népviseletbe öltözött gyermek és családtagjaik jelenlétében adták át a közmunkaprogramban elkészített új ruhákat.

Bacsó István

Forrás: Ádám János

„Tavaszi karulás” elnevezésű, nagyszabású városi ünnepség keretében adott át Fekete Zoltán polgármester kilencvenhat komplett matyó népviseletet a mezőkövesdi óvodásoknak, amelyeket a település tíz közfoglalkoztatottja készített. A hagyományos szabású és kézzel gyönyörűen kihímzett viseleteken 2021 márciusától dolgoztak. 

Bővítik a ruhatárat 

A munka folytatódik tovább, ünnepi beszédében a polgármester elmondta, hogy a hagyományőrző ruhatárat folyamatosan bővíteni fogják, a kicsik után az iskolások következnek, később a felnőttméretekre is sor kerül, ahogy a források és a munkatársak kapacitása engedi. A cél az, hogy az évtizedekre megszakadt és messze földön híres és ismert matyó hagyományokat felélesszék és visszavezessék a mezőkövesdiek ünnepnapjaiba. Ezt legjobb a legkisebbekkel elkezdeni. 

„Szeretnénk, ha minél többen viselnénk őseink, elődeink ruháit. A kis ruhák elkészítésével kezdték a munkát közfoglalkoztatott asszonyaink. Negyvennyolc darab fiú- és ugyanennyi lánykaruhát készítettek el, és kilencvenhat surcot hímeztek ki. Összesen 18 ezer munkaórát töltöttek el ezeknek a ruháknak az elkészítésével” – ismertette Fekete Zoltán, aki felolvasta a készítésben részt vevők neveit is a közönségnek, amely nagy tapssal jutalmazta a nem mindennapi erőfeszítést és a szemet gyönyörködtető végeredményt. 

Fekete Zoltán polgármester | Forrás: Ádám János

„Meghatódottan állok itt, mert nem gondoltam, hogy ennyire szép lesz ez a sok kisgyermek ezekben a viseletekben. Azt hiszem, jó úton haladunk, a következő lépésünk az, hogy az alapfokú művészeti iskola, illetve a gimnázium gyermekeinek fogunk ugyanilyen ruhácskákat készíteni. Azt szeretném, ahogy remélem, a mezőkövesdiek is, ha városunk utcáin újra feltűnnének ezek a világraszóló és párjukat ritkító ruhák. Kívánom, hogy viseljétek szeretettel és azzal a büszkeséggel, amellyel mi gondolunk elődeinkre. Adjon az Isten jó egészséget és vidámságot hozzá!” – zárta gondolatait a polgármester, aztán jelképesen – hiszen már a gyerekeken voltak – átadta a ruhákat. 

Kérdésünkre Fekete Zoltán elmondta, hogy a ruhákat a négy óvodának adják át, a továbbiakban ők használják majd, és ők öltöztetik díszbe a gyerekeket a városi és óvodai ünnepi alkalmakkor. A munkát, az alapanyagokat és minden költséget az önkormányzat költségvetése fedezett, a közmunkaprogramjuk keretében. Láthatja mindenki, hogy valódi értékteremtő munkát végeznek a programban részt vevő asszonyok. 

Az ünnepi beszéd után az elkészült ruhatárat Török László, a római katolikus Jézus Szíve-templom plébánosa áldotta meg. 

A rendezvény néptáncokkal és táncházzal folytatódott a Matyó Népművészeti Egyesület, a Matyó Pöttömök Néptánc Csoport és a Ragyogó Néptánc Csoport előadásában.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

(A borítóképen: Közfoglalkoztatottak készítették el a gyönyörű matyó viseleteket)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában