Boris Kálnokyval újságírásról és politikai helyzetekről is beszélgettünk

2022.05.11. 11:30

Magyarország nem attól „tüske az európai testben”, mert renitens

A Die Welt tudósítója volt, most a Mathias Corvinus Collegium diákjainak tanít újságírást. Boris Kálnokyval újságírásról és politikai helyzetekről is beszélgettünk.

Petri Nóra

Boris Kálnoky küldetésének érzi, hogy minőségi újságírást tanítson. Fotó: Ádám János

Fotó: Ádám János

„Számos igazságtalan cikket közöltek hazánkról a nyugati lapok” – mondta Boris Kálnoky egy korábbi interjúban. A nemzetközileg is jól ismert újságíró egy sikeres tudósítói karriert hagyott ott a Die Welt német újságnál, hogy „Magyarországon, magyarként valami érdekeset csináljon” – ahogy ő fogalmazott. Az MCC Média Iskola vezetőjeként küldetésének érzi, hogy minőségi újságírást tanítson. A Mathias Corvinus Collegium miskolci központjának meghívására erről is beszélt a borsodi megyeszékhelyen az Északnak.

A Kálnoky név is utal rá, hogy magyar származású, sok helyen élt korábban, többek között Hollandiában, Franciaországban, az Amerikai Egyesült Államokban és Németországban is.

– A 80-as években kezdtünk az öcsémmel Székelyföldre járni, ahonnan a családom apai ágon származik, és ott úgy fogadtak minket, mintha mindig is odatartoztunk volna – emlékezett vissza Boris Kálnoky. – Ennek nagy hatása volt az életünkre, és egyre többet foglalkoztunk a származásunkkal, a történelmünkkel. Vonzott az itthoni kultúra és mentalitás, így végül hazaköltöztünk, testvérem Erdélybe, én Magyarországra – mondta kitűnő magyarsággal.

Újságírást tanít most, szerinte a magyar sajtónak is vannak gyenge pontjai, a szabályok pedig egyszerűek.

– A tanítványaimmal mi nem elemezzük az európai politikát, hanem tanulunk újságíróskodni, aminek az első szabálya az alázat a tények előtt, amiknek utána kell menni, lehetőleg elfogultság nélkül. Ha nem tetszenek a tények, akkor is. Aztán egy-két ellenkező álláspontú szakértő, interjúalany segítségével össze kell rakni egy lehetőleg objektív képet. Mindig is tudni kell, hogy saját magunknak van véleményünk, de a tudósításba ezt nem kell beleírnunk. Ez utóbbi gyenge pontja a magyar sajtónak, kevés az a tudósítás, ahol nem lehet rájönni arra, hogy a szerzőnek milyen véleménye van a dolgokról – foglalta össze.

Magyarország innen nézve

– Örvendetes, hogy van most már egy kormány, ami rájött, hogy „magyar fejjel kell gondolkodni” – összegezte politikai tapasztalatait. – Amikor arról beszélünk, hogy elítélő módon állnak hozzánk magyarokhoz Brüsszelben és több politikai párt politikusai, és persze a média többsége, néha úgy érzem, hogy össze kellene hasonlítani ezt a helyzetet azzal, hogy mi történt, amikor a történelem során nagy nemzetállamok születtek. Nézzük Franciaországot, Németországot, Olaszországot, akár Angliát. Ez mindig erőszakkal járt, sokszor katonai erőszakkal, de kulturális erőszakkal mindenképp. Úgy érzem, hogy egy olyan folyamat elején vagyunk, ahol jelentős politikai tényezők és szereplők szeretnének létrehozni egy európai államot, és ez nem fog erőszak nélkül menni. Ez nem lesz katonai erőszak, de politikai erőszak mindenképpen. Ezek az erők most hadba indulnak olyan szereplők ellen, akik nem akarnak ilyen irányba elmenni. Ebben az esetben Magyarország ellen. Magyarország abban viszont nagyon európai helyzetben van, hogy nem attól „ekkora tüske az európai testben” ez a kis ország, hogy olyan renitens lenne, hanem magának Orbán Viktornak van ekkora súlya az európai társadalomban. Mindenhol figyelnek a szavára, az egyszerű emberek és a politikusok is. Itt van valaki, akik kimondja, amit sok ember gondol nyugaton is, azért olyan zavaros ez nekik.

A korábbi történelmi szerepünket firtató kérdésre azt válaszolta, hogy szerinte Magyarország mindig is saját magát védte.

– Nem kell talán azt mondani, hogy mi ezt önzetlen módon tettük, ennek hála azonban Európát is megvédtük sokszor, és azért él az az ösztön bennünk, magyarokban, hogy a világ tele van veszélyekkel, és kell a védelem ez ellen. Ha belegondolunk, ritkán találtunk szövetségeseket ebben a harcban, sokszor voltunk viszonylag egyedül. Ezért talán a magyar az egyik olyan nép, amelyik legtisztábban látja azt a helyzetet, és azt, hogy vannak nehéz döntések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában