Sajó-szennyezés

2022.05.29. 09:24

Közel száz napja szennyezik a Sajót

A kármentesítés az ígéretek ellenére nem kezdődött meg, veszélyhelyzetet sem hirdettek.

ÉM

A Sajó szennyezésének megállításával kapcsolatban az ígéretek ellenére pénteken sem történt semmi – tájékoztatta az Észak-Magyarországot a Felvidék Ma tudósítója, Szalai Erika.

A szlovákiai hírportált azt követően kerestük meg, mert múlt hét csütörtökön Ján Budaj szlovák környezetvédelmi miniszter úgy nyilatkozott: pénteken megindul a felszín alatti vizek elterelése a Sajót szennyező alsósajói bányában. A portált egy helyi aktivista azonban arról tájékoztatta, hogy a kármentésnek egyelőre semmi nyoma, „ahogy mondani szokták, fűszál sem görbült az elhanyagolt területen”.

A Felvidék Ma portál újságírója a témáról közölt cikkében felelevenítette: közel száz napja érkeztek meg a hivatalos eredmények, amelyek alapján a szlovák környezetvédelmi felügyelet megállapította, hogy a megengedett határértéknél jelentősen magasabb a vas, mangán, szulfátok, nikkel, cink és az arzén jelenléte az akkor még élő folyóban. Pár hét leforgása alatt a Sajó szlovákiai szakasza vörösre színeződött, két hete pedig már arról számoltak be, hogy a folyó élővilága 10 kilométeres szakaszon kipusztult.

A folyó, amely európai jelentőségű védett területen folyik, három, a Rozsnyói, Nagyrőcei és a Rimaszombati járást szeli át Szlovákiában, ami ugyancsak hozzájárul ahhoz, hogy még nem hirdették ki a veszélyhelyzetet – nehéz volt megtalálni, melyik járást is kellene megszólítani. Ján Budaj csak május 18-án jelezte közösségi oldalán, hogy felszólította a Kassai Járási Hivatalt, hirdessen veszélyhelyzetet a Sajón, ám ez bürokratikus huzavonák miatt azóta sem történt meg. Annak ellenére, hogy a környezetvédelmi tárca vezetője május elején a parlament elé terjesztette és elfogadtatta, hogy egyszeri, 200 ezer eurós segélyt juttassanak a gazdasági minisztérium részére, amellyel megkezdődhetnének a kármentési munkálatok.

A Felvidék Ma megkérdezte a környezetvédelmi és a gazdasági minisztériumot is a rendelkezésre álló Környezetvédelmi Alapról, a mentési munkálatok költségvetéséről, megkezdésének időpontjáról és a várható fejleményekről. Ján Budaj miniszter válaszában a gazdasági minisztériumra hárította a felelősséget, érdemben azonban egy kérdésükre sem válaszolt. Kérdéseiket eljuttatták el a gazdasági minisztériumhoz is, ahonnan választ még nem kaptak.

Megkezdődött

Látványos munka még nincs, de a közbeszerzés lement, aláírták a szerződést, a bányamentők megkezdik a bányába szivárgó víz elvezetését, hogy ne kerüljön a szennyezettebb alsóbb szintekre. Ettől a művelettől azt várják, hogy 80 százalékkal kevesebb szennyezett víz ömlik majd a folyóba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában