Változások a kínálatban

2022.05.27. 07:00

Kevesebb és drágább lesz idén a görögdinnye

Becslések szerint tavalyhoz képest 20 százalékkal kisebb a dinnyetermő terület.

ÉM

Fotós: Zantleitner Ingrid

Fotós: Zantleitner Ingrid

A tavalyi 3500 hektár helyett idén csupán mintegy 2800-3000 hektárnyi területen ültettek görögdinnyét a termelők. A termelési, szállítási és munkaerőköltségek megugrása miatt a nyári főszezonban sem számíthatunk 170-180 forint alatti kiskereskedelmi árra kilogrammonként, ami a tavalyi minimumot jelentő 130 forinthoz képest 30-40 százalékos áremelkedést jelent – írja az agroinform.hu

Más jobban megéri 

A területcsökkenést a kertészeti ágazatokat sújtó munkaerőhiány, illetve a dinnye értékesíthetőségének bizonytalansága mellett az is okozza, hogy számos dinnyetermelő döntött úgy, hogy területén inkább szántóföldi gazdálkodást folytat idén. Ezek a termények (különösen az ukrajnai háború kirobbanását követően) jelenleg kiemelkedő áron értékesíthetők. Míg a gabonának biztos piaca van, a dinnyeszezon sikere az utolsó pillanatig kétséges: egy hűvösebb nyári időszak éppúgy áthúzhatja a dinnyések számításait, mint egy, a vártnál nagyobb importdömping. Fontos a vásárlói igényekhez való rugalmas igazodás. A vevők egyre inkább a mag nélküli vagy kevés maggal rendelkező fajtákat kedvelik. Emellett ma már jóval nehezebb eladni a 8-10 kilogrammos hagyományos görögdinnyéket, a vásárlók a jól kezelhető, hűtőszekrényben is könnyen tárolható 3-5 kilogrammos dinnyéket keresik. 

Magasabb kiadások 

Egyre kevésbé él már az a hiedelem, hogy a kisebb méretű dinnye kevésbé érett és zamatos, hiszen a hibrid fajták eleve ilyen méretre lettek kinemesítve. A korszerű dinnyetermesztés persze eleve magasabb kiadásokkal jár, a korszerű palántáknak, illetve azok kiültetésének például sokkal nagyobb a költsége, mint a magról vetésnek. Emellett az öntözés költségei, a dinamikusan emelkedő munkabérigények, valamint a megugró szállítási költségek is jelentősen növelik a termelők ráfordításait, amit a kereskedelmi áraknak is tükrözniük kell. Emiatt a piacokon és az üzletekben idén a főszezonban is 170-180 forint/kilogramm fogyasztói árakra kell számítani, ez a tavalyi szintet 30-40 százalékkal múlja felül. 

„Az importverseny idén várhatóan valamivel kevésbé szorítja majd a hazai dinnyetermelőket” – jelzi előre az Agroinform szakértője. 

Dömpingáron

„Az extrém magas üzemanyagárak miatt a déli országokból (elsősorban Spanyolországból, Olaszországból és Görögországból) a nagy távolság okán képtelenség lesz dömpingáron dinnyét szállítani Közép- és Észak-Európába. Korábban az Ukrajnában termelt dinnye is olcsó konkurenciát jelentett, de a termőterületek egy részének környékén jelenleg is harcok folynak, az emiatt kieső szállításokat nem csupán a hazai, hanem a lengyel és a német piacon is lehetőség nyílhat részben magyar dinnyével kipótolni.”

(A borítóképen: Még nincs szezonja, de azért már kapható a piacokon a dinnye | Fotó: MW)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában