Szakmai együttműködés

2022.05.27. 13:30

Kettős kötés az egyetemen

Két céggel is szakmai együttműködést kötött a Miskolci Egyetem.

BLCS

Szakmai együttműködést kötött a Miskolci Egyetem a Zenitech Hungary Kft.-vel és az EastJob Személyzeti Tanácsadó Bt.-vel. A megállapodások ünnepélyes aláírását csütörtökön tartották meg a felek. Prof. dr. Horváth Zita, az intézmény rektora az aláíráson kifejtette, hogy tavaly a városban technológiai központot nyitott angliai székhelyű Zenitech Hungary Kft.-vel történő együttműködés célja az informatikai tárgyú képzések fejlesztése, megújítása, a duális képzési partnerség vagy a kooperatív képzésekben való részvétel biztosítása, a hallgatói, oktatói csereprogramok kidolgozása, közös tehetséggondozási, kiválasztási programok, szakmai napok, hallgatói versenyek lebonyolítása. 

Daradics Kinga, a Zenitech Hungary Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a cég eredendően szoftvertermékek fejlesztésével foglalkozik, és a teljes digitalizációs folyamat megvalósításában segíti a különböző vállalkozásokat. Kiemelte: értékrendjük megegyezik a Miskolci Egyetem értékrendjével, amelynek a középpontjában a tanulás, a fejlődés, a fejlesztés és a közösség áll. A most kötött partnerség az egyetem közössége melletti elköteleződést fejezi ki. 

Gyümölcsöző kapcsolat 

Az egyetem EastJob Személyzeti Tanácsadó Bt.-vel kötött megállapodását prof. dr. Horváth Zita különösnek nevezte, mert mint mondta, nem szokványos, hogy egy felsőoktatási intézmény egy állásközvetítéssel foglalkozó céggel szövetkezik. Ám gyümölcsöző lehet az együttműködés akár konkrét személyek közvetítése terén, akár a térségben letelepedő új cégek felkutatásában vagy az egyetem leendő partnereinek megtalálásában. Ez utóbbira példaként hozta fel a rektor a Zenitech Hungary Kft.-t. 

Kiss Krisztina, az EastJob Személyzeti Tanácsadó Bt. tulajdonosa kiemelte, cégük ezer szállal kötődik a Miskolci Egyetemhez. Látják az értékét az itt szerzett tudásnak, nagyra tartják és megbecsülik az intézmény azon törekvéseit és eredményeit, amiket a régió versenyképességének javítása érdekében tesz. Fontosnak tartják, és a jövőben is azon munkálkodnak majd, hogy az egyetem és a gazdasági élet szereplői között szoros kapcsolat alakuljon ki.

(A borítóképen: Prof. dr. Horváth Zita és Kiss Krisztina | Fotók: Kozma István)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában