Érettségi 2022

2022.05.04. 14:00

Hiányolták a logaritmusokat

Nehezebb matematika írásbeli feladatokra számítottak az érettségiző diákok.

Hegyi Erika

Gráfok, halmazok, geometria, mértani sorozat, térgeometria, valószínűségszámítás. Többek között ezen témakörök feladatait kellett megoldaniuk a diákoknak a keddi matematika írásbeli érettségin. 

– Rendes gyomorideggel indultam el reggel, annyira féltem a matektól, de amikor megláttam a feladatlapot, megnyugodtam. Ez menni fog, mondtam magamban – számolt be a kezdeti izgalmakról Boros Tamás, a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum diákja. Az iskola előtt találkoztunk vele és osztálytársaival. – Szerintem megírtam olyan hármasra. Az én tudásomhoz képest az nagyon jó jegy. Voltak persze nehezebb feladatok is, például a függvény és a másodfokú egyenlet, mert nekem ezek kicsit idegen területnek számítanak. A százalékszámítás azonban jól ment. Készültem a matek írásbelire, jártam különtanárhoz, és odafigyeltem az órákon. Otthon, egyedül nem ment volna a fel­készülés, mindenképpen kellett a segítség. Hasznosak voltak az elmúlt évek feladatlapjai és az interneten található megoldások – sorolta Tamás. 

Véleménye szerint nagy stresszel jár az érettségi, jobb lenne minden tanév végén írni egy tesztet, ami kiválthatná a negyedik év utáni vizsgákat. Ő egyébként még marad egy évig az iskolában, megszerzi a technikusi képesítést, majd irány a munka világa. 

Logika és számolás 

Osztálytársának, Scholler Ádámnak is jól ment a matek. – Az első része nehezebb volt, a második könnyebb. Csodálkoztam is ezen, mert épp fordítva szokott lenni. Szerencse, hogy a feladatokhoz nem kellett bonyolult képleteket tudni, logika kellett csak hozzá, és számolás. Nem izgultam egyáltalán az írásbeli előtt. Jártam korrepetálásra és magántanárhoz is. Ez sokat segített, hiszen a két év digitális oktatása megnehezítette a dolgunkat. Egyedül az egyenletrendszer okozott nehézséget, azt meg sem próbáltam – árulta el Ádám. 

Hozzátette: számított rá, hogy az idén a szóbeliket is megrendezik, de szerinte ez nem probléma, hiszen arra egyszerűen fel lehet készülni. Ádám is marad még egy évig az iskolában, hogy meglegyen a technikusi végzettsége, utána pedig vagy az egyetemet, vagy a munka világát választja.

Sorozatok 

Összefutottunk a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum diákjaival is. Demeter Bence Roland határozottan állította, könnyű volt az írásbeli. Olyannyira, hogy a megoldásokra adott idő lejárta előtt 40 perccel hamarabb beadta a feladatlapját. – Meglepődtem, hogy logaritmusos feladat nem szerepelt ebben az évben a példák között, mert az általában mindig van. Sok sorozatot adtak, számtanit és mértanit is. Egyébként egyik feladat sem volt túl nehéz, matekórákon eleget gyakoroltunk, és otthon is megoldottam jó párat. Az érettségi előtti napokban már csak pihentem, hogy friss aggyal tudjak nekiállni a vizsgának – mesélte Bence. A történelemtől azonban tart egy kicsit, mint fogalmazott, ő inkább matekból erős.

Terület, felszín 

Csakúgy, mint osztálytársa, Kollár Péter. 

– Nekem is jól ment a matek – mondta derűsen. – A feladatlap tartalmazott koordinátageometriát, terület-, térfogat- és felszínszámítást, sorozatokból többet is. Engem szintén meglepett, hogy az idén nem volt logaritmusos feladat, hiszen az szinte minden évben előfordul. Nekem elég volt a matekórai gyakorlás. Otthon még nézegettem egy kicsit a példákat, az elmúlt évek írásbeli feladatlapjait. Ennek alapján gondoltam, hogy nehezebb lesz az idei vizsga – tette hozzá Péter. Megjegyezte: a történelem is meglesz, de lehet, hogy nem sikerül olyan jól, mint a matematika. Az eszszéírástól tart egy kicsit.
 

(A borítóképen: Vidámak voltak a megmérettetés után | Fotó: Ádám János)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában