Ismét életre kelnek a falak

2022.05.18. 14:00

Borsodi pályázókra is lehet szavazni!

Lehet szavazni a közösségi falfelületek megújítására, színesre festésére beérkezett pályázatokra.

Balogh Csilla

Egy korábbi nyertes pályázat megvalósításán. Fotó: Let’s Colour

Tizenegyedik alkalommal írta ki országos pályázatát a Let’s Colour Településszépítő Egyesület, amelyre aktív közösségek – társasházak, önkormányzatok, oktatási-szociális intézmények, gyülekezetek, kórházak, művelődési házak, társasházak – jelentkezhettek.

A programban bármely olyan közösség vagy társadalmi csoportosulás elindulhatott, amely szeretné megszépíteni környezetét.

– Olyan, legfeljebb 800 négyzetméteres kültéri vagy beltéri falfelülettel lehetett pályázni, amely központi szerepet tölt be az adott közösség életében – hangsúlyozta Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője. – A versenyre a tízezer fő alatti, illetve a tízezres lélekszámot meghaladó települések csoportjai jelentkezhettek. Összesen 48 pályázat érkezett be, 18 az első, 30 a második kategóriában – tette hozzá.

A beérkezett pályázatokra az egyesület honlapján, regisztráció után bárki leadhatja voksát május 27-én 12 óráig. A lényeg, hogy egy nap egy alkalommal egy pályázóra lehet szavazni.

A programba a szervezők kategóriánként 3-3 döntőst válogatnak be, akik jelentős nyereményre, komplex élménycsomagra számíthatnak. A nyertesek 800 négyzetméterre elegendő festéket kapnak, és szaktanácsokat. Ezenfelül a cég a csapatok kívánságai és elvárásai alapján megtervezi a falra kerülő grafikát és a színeket, és szaktanácsokat kapnak arról is. A nyertesnek csupán a falakat és az önkéntes közösséget kell a falszépítéshez hozzátennie.

Megyénkből is

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből több csapat is pályázott a programra

A encsi és környékbeli tenni akaró fiatalok közössége a régi városrészt az újjal összekötő aluljárót szeretné barátságosabbá, igényessé tenni.

A miskolci Avasi Gimnázium csapata színesebbé, motiválóbbá, inspirálóbb helyszínné, figyelemfelkeltőbb és harmonikusabb környezetté varázsolná az intézmény folyosóit.

Izsófalváról az Izsó Miklós Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület ha nyerne, a település szülötte, Izsó Miklós szobrász alkotásait mutatná be a helység legforgalmasabb területén.

A mikóházi Gyöngyösbokréta Népdalkör Egyesület a múlt században épült és működött daráló épületének külső falait újítaná fel.

A miskolci Tüskevár Alapítvány által működtetett intézményekben értelmileg akadályozott és autizmussal élő gyermekeket nevelnek és oktatnak. Ha nyernének, akkor a tanári, a fejlesztőszoba, folyosók és előtér, valamint az épületen kívül a homlokzat egy része és a tornaterem és a fejlesztőszoba külső falai borulnának színesbe.

A Tiszalúci Önálló Napközi Otthonos Óvoda a Petőfi utcai épület betonelemekből álló kerítését szeretné színesebbé, illetve gyermekbaráttá tenni.

A Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda a tornateremhez vezető folyosót festené le, mert a sorozatos beázás következtében foltossá, koszossá vált.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület a Miskolc egyik szegregált területén található játszóterével szemben álló betonkerítést tenné vidámabbá.

A Boldvai Mesevár Óvoda-Bölcsőde Zilizi Tagóvodája az intézmény külső falait varázsolná szebbé.

A pályázat nyerteseinek legkésőbb 2022. augusztus 15-ig kell megvalósítaniuk a festéseket.

Az egyesület 2011-es alapítása óta eddig több mint 25  ezer négyzetméternyi elszürkült és leromlott falfelületet keltett életre országszerte, csaknem 2500 önkéntes segítségével.

„Hiszünk abban, hogy együtt nemcsak a kedvelt tereket, hanem a közösségek életét is pozitívan tudjuk befolyásolni a színek segítségével” – mondta Nagy Gergely.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában