Turizmus

2022.05.25. 17:30

Az Ellipsum nagyon jó! – lehetne

Ma már kevés az, hogy építünk valamit, és várjuk a vendégeket. Ezt mondta Kiss Róbert Richard turisztikai szakértő, újságíró, aki nemcsak kritizált, de ötleteket is mondott.

Petri Nóra

Szereti Miskolctapolcát, és járt már az Ellipsumban is a turisztikai szakértő, újságíró. A Prima Primissima díjas szakember szerint összességében az élményfürdő kialakítása alkalmassá teszi arra, hogy nagyon jó attrakció legyen, ehhez azonban elsősorban élményekre, illetve élményígéretekre van szükség „Ahhoz, hogy a turista messzebbre is elmenjen, hosszabb időt töltsön ott, szüksége van szálláslehetőségre, gasztronómiai kínálatra és arra is, hogy tudja, a környéken mit nézzen meg – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Kiss Róbert Richard. 

– Akkor megyünk el például messzebbre egy jó fürdőbe, ha mellette – mondok két példát – ­megnézhetjük a bivalyrezervátumot, vagy elmehetünk a környéken a csokimúzeumba.” 

Fontos a célzott marketing 

Kiss Róbert Richard szerint össze kell rakni az attrakciókat, és komplex kínálattal, célzott marketinggel lehet a legjobbat kihozni például egy fürdőből is. „Ma már kevés az, hogy építünk valamit, és csak várjuk a vendégeket, hogy eljöjjenek. Ehhez persze nem árt tudni, hogy kik a nagy küldőpiacok határon innen és túl. Elsődleges célcsoport a környéken élők – nemcsak a miskolciak, hanem a megyében és a régióban élők – és a szlovákiaiak is. Továbbá fontos célcsoport a fővárosiak, ugyanis Budapest adja jelentős részét a wellnessközpontok és felkapott vidéki fürdők látogatóinak” – húzta alá. 

A szakember szerint a fürdő ismertségét is erősíteni kell. „Az Ellipsum név például legfeljebb a környéken ismerős, én is azért ismerem, mert voltam már ott, de ha az ismerőseimnek elmondanám, garantálom, hogy 10-ből 9-en nem hallottak róla. Van ugyan ismertsége, de nem olyan szintű, amilyenre a szolgáltatásai a megnyitása óta determinálják” – mutatott rá az egyik problémára Kiss Róbert Richard. 

Színes programok kellenének 

Vannak olcsó és hatékony eszközök is. Kiss Róbert Richard szerint érdemes lenne a célcsoportokra és a határon túli közeli területekre is fókuszálni a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon, ahol erősíteni lehetne azt az üzenetet, hogy milyen trendi ez a fürdő, emellett pedig akár szórólapos terjesztés is szóba jöhetne magyarul és szlovákul is a határ menti területeken. „Ezek nagyságrendjében nem olyan nagy összegek, és kifizethetők. A környéket meg lehet nyerni azzal, hogy egyáltalán tudják, hogy létezik egy ilyen hely. Minden reklám hasznos, de hozzá kell tennem, hogy meg kell nézni, hogy melyik az, amelyik ár-érték arányban a legjobb.” 

Kevés ma már az, hogy megnyitottuk a fürdőt, mert ilyenből van rengeteg - Kiss Róbert Richard

A programok sokszínűségével is el lehet érni a célcsoportokat szakértőnk szerint: „Fiataloknak vonzó program lehet az esti bulifürdőzés, ahová egy nagynevű zenekart is meg lehetne hívni. A nyár minden hétvégéjén csinálnék olyan pluszattrakciót, ami nem feltétlenül nagy költségvetésű, például csúszdaversenyt. Lehetne Ellipsum szépe választás, ezt imádják az emberek. A lényeg az, hogy ne legyen az ittlét unalmas. Most is vannak jó ötletek az Ellipsumban, például a húsvéti, éjszakai fürdőzés is ilyen volt, ebből sokkal több kellene.” 

Az élmény a legfontosabb 

Az árak tekintetében ugyan a drágább fürdők közé tartozik az Ellipsum a vidéki piacon, de Kiss Róbert Richard szerint „nem ez a fontos, hanem az, hogy azt az élményt, amit kapok érte, másutt mennyiért kapom meg. Az ár lehet ennyi, ha az ember azt érzi, hogy nagyon jó volt, mert a gyerekem kapott ajándék lufit, foglalkoztak vele a kismedencében, az idősebbik fiam imádta a szépségversenyt, a másik apuka meg például azt, hogy meccset lehetett óriáskivetítőn nézni. Mondtam három olyan dolgot, ami élmény lehet. Kevés ma már az, hogy megnyitottuk a fürdőt, mert ilyenből van Budapesten kívül is rengeteg”. 

Több vendég jönne 

A befektetett munka a látogatók számának a növekedésében válhat láthatóvá a szakember meglátása szerint. „Ha kitalálunk olyan ötleteket – ez a húsvéti éjszakai fürdőzés például jobban meg van reklámozva –, akkor konkrétan az adott eseményen már látható lesz a résztvevők számának a növekedése, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a kiadások is nőni fognak. Az, hogy tartósan több vendég legyen a következő szezonra, akkor várható, ha az idei év azzal telik, hogy nagyon jó dolgokat csinálnak, elterjed a környéken, hogy itt mindig történik valami, és ezt el kell terjeszteni olyan eszközökkel, amiket fent említettem, és nem visznek el feltétlenül sok pénzt” – vázolta a lépések lehetőségeit a szakember. 

Kedvezmény a helyieknek 

„Az is hasznos lehet, ha felvesszük a helyi szálláshely-szolgáltatókkal a kapcsolatot, aki például megszáll a környéken, az olcsóbban kapná a belépőt, vagy fordítva. Ha lenne egy kedvezményrendszer, azt sokan kihasználnák. De a helyiek kedvezményét is ki kellene találni: például, ha kétszer meglátogatná valaki a fürdőt, akkor jelentős kedvezményt kapna. Én tehát nem vinném le az árat, mert az nem jó irány, hanem hagynám azt, és inkább csinálnék sok-sok izgalmas, ötletes rendezvényt, kuponos akciót. Olyat, mint az Amerikai Egyesült Államokban, ahol ez nagyon jól működik. A régió lakóinak pedig kidolgoznék egy kedvezményrendszert, családi bérletet” – emelte ki a szakértő. 

(A borítóképen: A fürdő ismertségét erősíteni kell, ennek módjára adott sok példát a turisztikai szakember | Fotó: ÉM)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában