Két hét, huszonnégy katona, 1830 kilométer

2022.05.19. 17:30

Ágyúszóra rajtoltak el Miskolcról a toborzó futók - videókkal

Hangos ágyúszóra startoltak el Miskolcról az Egyetemvárosból a Magyar Honvédség „Toborzó Emlékfutás 2022” elnevezésű váltójának résztvevői május 18-án reggel nem sokkal kilenc óra után.

Bacsó István

Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke (középen) is beállt az egyetemen futók közé. Fotó: Kozma István

Fotó:

A számos kísérőrendezvénnyel járó program részeként indulás előtt a város és az egyetem elöljárói a honvédség magas rangú tisztjeivel együtt megkoszorúzták az 1848–49-es hősök emléktábláját, valamint a futók stafétabotjára szalagokat kötöttek. A váltófutás célja a katonai értékek megismertetése és az iskoláskorú, mindenekelőtt a középfokú és felsőfokú tanulmányaikat végző diákok körében a sport és a honvédelem népszerűsítése, és nem utolsósorban a toborzás.

A múlt kötelez

A futókat és a megjelenteket házigazdaként először dr. Szilágyi Roland egyetemi docens, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese köszöntötte, aki az emléktábla előtt állva elmondta: „Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szabadságunk megőrzésében a honvédségnek jelentős szerepe van. Így volt ez 1848– 49-ben, és így van ma is. A negyvennyolcas szabadságharc fontos nemzeti ünnep a magyarság életében, amelyet a gyermekeink is az elsők között ismernek meg, annak nemzeti lelkületével együtt. Jó példa erre a kislányom, aki négyéves korában egy Nemzeti dalhoz hasonló verset talált ki magától és mondott el nekünk. Pusztán abból táplálkozva, amit a március tizenötödikei ünnepségek alatt hallott. Ez a történet is igazolja, hogy mennyire fontos és az emberek tudatában milyen mélyen meglévő nemzeti ünnep ez. Azt kívánom, hogy ez az emlékfutás érje el azt, hogy az emberek tudatába legalább olyan mélyen épüljön be a magyar honvédség és a sport szeretete, az emberi teljesítőképesség határainak a futók általi megmutatásával, mint az 1848-as forradalom emléke. Kívánom, hogy a határaikat feszegető futók érjék el céljaikat, és sikerekkel feltöltődve zárják ezt az emlékfutást.”

Katonaváros

Veres Pál, Miskolc megyei jogú város polgármestere, úgy is, mint az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának tagja, köszöntőjében kiemelte: „Miskolc városa a múltban is rendkívül aktív szerepet vállalt a haza védelmében katonavárosként. Ezért nagy öröm számomra, hogy a mai váltófutáson köszönthetem azokat, akik az esemény céljaival azonosulva rajthoz álltak. A toborzó emlékfutásnak több célja van: egyrészt a toborzás, a honvédelem népszerűsítése, másrészt az aktív sportolás fontosságának megismertetése.”

„A katonai értékek bemutatására nyújt kiváló alkalmat az esemény, a résztvevők találkozhatnak a magyar honvédség állományának tagjaival, egy szakaszon pedig csatlakozhatnak a futáson részt vevő katonákhoz is – mondta a polgármester, hozzátéve: – Hazánk védelme mindig kiemelt fontossággal bírt, hiszen a jól felszerelt hadsereg a garancia arra, hogy országunk megőrizze függetlenségét, szuverenitását és biztonságát. A haza védelméhez azonban nem csupán modern haditechnikai felszerelésekre van szükség, hanem arra is, hogy a honvédség rendelkezzen elszánt, hivatástudattal rendelkező fiatalokkal, akik a katonai pályát választva tesznek esküt a haza szolgálatára.”

„Ennek az emlékfutásnak a lényege az, hogy keretbe foglalja a sportot, a honvédelmet, a hősök tiszteletét. Ezek mindannyiunk számára fontos dolgok. A megyénkben tizennyolc település állt a kezdeményezés mellé, köszönet érte” – mondta Nagy Géza őrnagy, a 4. Hadkiegészítő és Toborzóiroda vezetője, akitől megtudtuk, hogy a céljuk felhívni a figyelmet a katonai pályára, akár szerződéses, akár tartalékos formában. Már tizenhat iskola csatlakozott a kadétprogramjukhoz is. Az őrnagy szerint a szomszédban zajló háború hatása még nem érződik a toborzásban, de bizonyára sokan gondolkodnak el emiatt is a katonai hivatáson.

Csatlakozott hozzájuk

Az emlékfutás egyik érdekessége volt, hogy Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke is csatlakozott teljes „menetfelszerelésben” egy szakaszon a honvédség futóihoz.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában