A király ajándéka és a botlatókövek

Ezúttal hét érdekességet szeretnék bemutatni Miskolcról. Tudja a kedves olvasó, hogy kitől kapta a miskolci görögkatolikus közösség a temploma tetején lévő keresztet? Tudta, hogy Miskolcon a 19. század közepén rabdolgoztató intézet működött? Tudta, hogyan találta meg élete szerelmét Herman Ottó? Ezekre a kérdésekre és sok egyéb másra is választ kaphat most. 

A görögkatolikus templom ortodox keresztje 

Érdekes története van a Búza téri görögkatolikus templom keresztjének. 1875-ben egy nagy szélvihar ledöntötte a miskolci ortodox templom keresztjét. 

Egy évvel később városunkban járt Obre­novics Milán szerb fejedelem (1882-ben koronáztatta magát királlyá). Látta a templomot kereszt nélkül, és ígéretet tett arra, hogy újat küld majd helyette. 

Ez sokáig nem történt meg, és az ortodoxok úgy döntöttek, saját költségükön állítanak újat. Így is történt, nem sokkal később azonban megjött az ígért kereszt. Nem tették fel a torony tetejére, hanem eltették azt. Végül a görögkatolikus templom tornyára helyezték fel, annak építésekor. Máig ez díszíti a tornyot. 

A rabdolgoztató intézet 

1834-ben jött létre a megyei rabdolgoztató intézet Miskolcon. Évtizedekig működött sikeresen, az elítéltek leginkább asztalosmunkát végeztek. Az elvégzett munkáért járó bér egyik fele az elítéltet illette, a másik fele az intézeté volt. Egy rab akár egy pengő forintot is kereshetett hetente. 

„Borsod megye a maga börtöne mellett (Miskolczon) már 1835-ik évben »rabdolgoztató intézetet« állitott fel, mely 1843-ban 11,512 frt 49 kr. vegyonbéli értéke mellett összesen 4827 forintnyi előhaladást mutatott s a rabtartási költségeket évenkint mintegy 500 pengő forintnyi összeggel kevesbité [...]” 

(Bozóky Alajos: A börtönügy legujabb haladásai, 151. oldal) 

Tóth István alapítványa 

Nem akármilyen történet a következő. Tóth István, a borsod-miskolci példányóvoda nyugalmazott tanítója 2500 forintot hagyott egykori munkahelyére 1884-ben, olyan formában, hogy ezt a pénzt egyelőre érintetlenül kamatozni kell hagyni. 

Ezekből a kamatokból 2000-ben egy palotát kell építeni az óvodának, és az alapítványt 2100-ban az egész magyar oktatásügyre ki kell terjeszteni. 

A további tervekben pedig az szerepelt, hogy 2200-ban a református főgimnázium egy 200 ezer forintos épületet kap majd. 

A megye elfogadta az alapítvány kezelését. Vajon mi lett a pénz sorsa? 

A ,,Major utczai tudós társaság” 

Az 1840-es években alakult meg Miskolcon, melynek elnöke Kun János volt. Az elnök Major utcai házában tartották üléseiket, innen a társaság neve. 

A miskolci szellemi élet nagyjai voltak a csoport tagjai. Vadnay Miksa, Vadnay Rudolf, Pompéry János, Pilta Mihály, Tegledy Pál, Török Sándor, Kun Miklós, Kun Lajos, Szűcs Sámuel, Szűcs Miklós, Faragó György, Majos Dániel, Csépányi Ferdinánd, Apostol József, Bakos Antal, Szontagh Gusztáv, Ragályi Károly, Bay Bertalan, Fodor Ferenc, Majthényi testvérek, Nagy Gedeon, gróf Szirmay Zsigmond, Szemere Bertalan, Szepessy László. 

„Ezen minden szépért, jóért, de főként a szabadság eszméjeért lelkesűlő társaság ugy az irodalom terén, az akkor egyedűli szabadelvű lapban: a Pesti Naplóban, valamint a megyei gyűléseken karöltve több megyei szabadelvű ifjuval erélyesen harczoltak az akkori adminisztratori rendszer mellett még mindig uralkodó, részint convervativ, részint pedig fontolva haladó párt ellen, habár Borsodmegyében már ekkor néhány kincstári tisztviselő s az egri káptalan tisztjei kivételével az értelmiség teljesen liberális elemekből állott, csakis az volt a pártok közötti külömbség, hogy az egyik Kossuth Lajossal tartott, a rohamosabb fejlődésért küzdött, mig a másik a Széchenyi István elveihez képest csak fontolva kivánt előre haladni.” 

(Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata IV., 260–261. oldal) 

Hogyan találta meg élete szerelmét Herman Ottó? 

1883-ban történt, hogy a Vadászlap című újságban megjelent egy cikk egy tengelic – népies nevén stiglic – madár öngyilkosságáról. Herman Ottó az írásra válaszul egy „szellemes megjegyzést” tett. Erre ő is választ kapott egy kolozsvári írónőtől, egy bizonyos Judithtól. Judith a helyi Ellenzék című lapban jelentette meg írásait. Olyan furfangosan formázta a szavakat, hogy csuda: 

„Az öngyilkos csóka! 

Igenis. Öngyilkos. Kimondom ezt habozás nélkül nem okulva Dr. Fekete Izidor ur rettentő példáján (ő írta a cikket, melyre Herman vicces megjegyzéseket tett – a szerk.) nem rettegve a nagyszakállu pókász bácsi satyricus criticájától. Nem! [...]” 

Így kezdi a harcias Judith a válaszát Herman Ottó felé. Ő nem vette fel a kardot, egyszerűen annyiban hagyta a dolgot, rá egyáltalán nem jellemző módon nem kezdett mindent elsöprő vitába. 

Nem sokkal később Budapesten találkozott egy régi barátjával Herman, a kolozsvári illetőségű Borosnyay Oszkárral. Beszélgettek egy ideig, aztán a nagy tudós megkérdezte barátját, hogy nem ismeri e véletlenül a Judith néven író újságírót, földijét, akivel volt egy kis vitája nem olyan régen. Ismerte bizony! Merthogy a nővére volt! 

Így már könnyű volt megismernie a hölgyet, két év múlva pedig az esküvőt is megtartották az avasi református templomban. Ekkor Herman Ottó már ötvenéves volt, mindenki azt gondolta, agglegény marad. Tévedtek. 

Borosnyay Camilla élete végéig társa volt a – nála húsz évvel idősebb – nagy polihisztornak. Camillával a házasságkötéskor vásárolták lillafüredi nyaralójuk telkét, melyet éppen Camilla tervei alapján építettek fel a későbbiekben. 

Fémkocka emlékeztet 

Egy városi sétán tudtam meg a pontos nevét ezeknek az alkotásoknak. Gunter Demnig az alkotó, aki szerint ez a legjobb módja annak, hogy a nácik által deportáltakra emlékezzünk, és igazán átérezzük a tragédiát. 

Egykori lakhelyük előtt áll ez a kis kocka alakú fémkő, az arra járókat emlékezteti a múlt bűneire. Miskolcon körülbelül két tucat található belőlük. 

Városunkból a második világháború alatt hozzávetőleg 11 ezer zsidó embert hurcoltak el, pár százan tértek haza közülük... 

Honnan ered a Tiszai pályaudvar elnevezése? 

A Debrecen–Miskolc szárnyvonalat egy magáncég, jelesül a Tiszavidéki Vaspálya Társaság építette, az előkészületek már 1856-ban elkezdődtek. Innen ered a pályaudvar elnevezése is. Ebben az évben Miskolc városa is jegyzett két részvényt a társaságnál. 

1857-ben már nem volt ilyen jóban a társaság és Miskolc tanácsa, ugyanis városunk arról panaszkodott a minisztériumnak, hogy a vasúttársaság Miskolc legjobb földjéből vett körülbelül 100 holdat. 

Nem is ez a fő probléma, hanem az, hogy ez a föld olyan messze volt a várostól, olyan messze szándékozott felépíteni az indóházat a társaság, amely majd jelentős kereskedelmi veszteségeket okoz. 

Érdekes, hogy két verziót találtam a forrásokban ennek miértjére. Az egyik szerint a város szerette volna, ha a mai Szinvapark környékén épül a pályaudvar, de a társaság a mai Tiszai pályaudvar helyén vett telket – mint fentebb említettem –, ezért a város megsértődött, és sem építőanyagot, sem mást nem adott a terület beépítésekor. A másik szerint a társaság szemelte ki magának a területet a mostani Szinvaparknál, de ezt a város nem adta oda ingyen, ezért inkább – kicsit bosszúból – a belvárostól távol építette meg a pályaudvart a saját területén. Akárhogy is, tény, a város ezért nem képviseltette magát az avató­ünnepségen sem. 

Források

miskolciszemelvenyek.blog.hu – A szerb király keresztje – A miskolci görögkatolikus egyház története, A miskolci vasúti közlekedés első lépései, Az avasi református templom különleges története, Mesteredző a világ körül – interjú Tornyi Barnabással 
Wikipédia – Tengelic szócikk, Herman Ottó szócikk 
Uj idők – 1920 (26. évfolyam, 1–29. szám) – Az utolsó magyar polihisztor 
Ellenzék (Kolozsvár) – 1883. augusztus 15. – Az öngyilkos csóka 
boon.hu – Farkas Attila találata volt az utolsó 
magyarfutball.hu 
Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes hely­irata IV. 
Bozóky Alajos: A börtönügy legujabb haladásai