Hejőpapi

2022.05.27. 16:00

A fiatalok helyben tartása a legfontosabb céljuk

Egyre nagyobb igény mutatkozik a legkisebbek nappali felügyeletének megszervezésére.

ÉM

Forrás: PH

Forrás: PH

– Az idei évben is településünk élhetőbbé tételén dolgozunk folyamatosan, a legfontosabb cél a fiatalok helyben tartása – hangsúlyozta Miskolci Tibor, Hejőpapi polgármestere. – Az önkormányzat sikerrel pályázott a Magyar Falu Program keretében óvodaudvar-fejlesztésre, melyhez közel hárommillió forint támogatást kaptunk. Az elnyert forrást óvodánk minél korszerűbbé és biztonságosabbá tételére szeretnénk fordítani. 

Újabb pályázatok 

„Szintén a Magyar Falu Program keretében megközelítőleg hétmillió forintot ítéltek meg az önkormányzatnak, melyből a ravatalozónkat szeretnénk felújítani. Jelenleg további három TOP Plusz-pályázat eredményét várjuk, melyek közül az egyik legfontosabb az új bölcsőde építése, hiszen községünkben egyre nagyobb igény mutatkozik a legkisebbek nappali felügyeletének megszervezésére, ezzel is segítve az itt élő szülőket a munkába való visszatérésben – fejtette ki a polgármester, aki hozzátette: – Az sem elhanyagolható szempont, hogy helyben vehetnék igénybe ezen szolgáltatást, nem kellene a gyerekeket mindennap más településre hordani. A közösségi ház külső felújítására szintén pályázott önkormányzatunk. Az épület belső része már más pályázati forrásból megújult, viszont ha a teljes felújítás megtörténhetne, akkor az építmény kiemelt szerepet töltene be a közösség életében. Különféle programoknak adhatna helyszínt, ­elősegítve a közösségfejlesztést, -építést a településen. A TOP Plusz keretében a gyűjtőutak fejlesztésére is benyújtottuk támogatási igényünket, mellyel célunk, hogy minél biztonságosabbá tegyük településünk úthálózatát az itt élők és közlekedők számára. A korlátozások feloldását kihasználva az idei évben ismét megtartottuk – és nagy sikerrel zajlott le – a családi napot, melyre sok szeretettel vártuk a település minden lakóját. Színes programokkal kedveztünk kicsik és nagyok számára, volt ugrálóvár a gyermekeknek, akadálypálya minden korosztálynak, vendég fellépő, továbbá futballmérkőzés is a sportot kedvelőknek. Igyekszünk szem előtt tartani, hogy a mindennapi rutinból egy kicsit ki tudjuk zökkenteni az embereket, a szórakozásra, kikapcsolódásra is legyen lehetőségük helyben. Az este sportbállal zárult, melynek bevételéből a helyi sportegyesületet támogatjuk.”

(A borítóképen: Sokan voltak a családi napon)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában