A holokauszt hazai áldozataira emlékezünk

2022.04.16. 11:30

Ütlegelések közepette a miskolci Tatár utcai téglagyárba hajtották ki a zsidókat

Hetvennyolc éve kezdődött meg országunk zsidóságának gettóba zárása. Április 16-a 2001 óta a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.

Kiss Dániel

Fotós: AFP

Fotós: AFP

Az országban elsők között – Kárpátaljával egy időben – megyénk mai területén kezdték meg a hatóságok a zsidó lakosság koncentrálását 1944. április 16-án, a pészah utolsó napján. Az első hazai gettók létrejöttének évfordulója már több mint húsz éve a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.

Kitaszítottá váltak

A hazai zsidóság egyenjogúságát a magyar vezetés az első világháborút követően kezdte meg leépíteni. Az 1938, 39, 41-es zsidótörvények következtében a többségi társadalomból már nemcsak vallási, de etnikai alapon is kitaszítottá váltak, az ország 1944. március 19-i német megszállása után a fizikai elkülönítésük és megsemmisítésük vált céllá.

A gettósításról szóló miniszterelnöki rendelet értelmében a kisebb települések zsidóságát nemre és korra való tekintet nélkül összegyűjtötték, majd egy nagyváros határában gettókba, gyűjtőtáborokba szállították, a városi és budapesti zsidókat pedig elkerített városrészekben zsúfolták össze. Az utasítás szerint a gettóba zárandó zsidóság fejenként összesen 14 napi élelmet és 50 kilogrammos csomagot vihetett magával – olvasható az Országgyűlési Könyvtár honlapján.

Gettósítás a megyében

Mai megyénkből Zemplénben egyetlen településen, a megyeszékhely Sátoraljaújhelyen létesítettek kényszerlakhelyet, ahol néhány nap alatt Északkelet-Magyarország egyik legzsúfoltabb, körülbelül 13-15 ezer főt koncentráló gettója jött létre – írta Csíki Tamás, a Miskolci Egyetem docense a Történelem és Muzeológia internetes folyóirat hasábjain. Hozzátette: A település legelhanyagoltabb részén, a Ronyva-parti cigánytelepen és környékén felállított, szögesdróttal és deszkapalánkkal körbekerített gettóba még zsidóknak nem minősülő embereket is szállítottak a helyi tisztviselők és csendőrök buzgósága folytán.

Abaúj-Tornában ugyancsak egy településen gyűjtötték össze a zsidókat, Kassán. A városi népességet előbb az izraeliták által legsűrűbben lakott utcákba költöztették össze, majd a hónap végén, május elején két külterületi téglagyárba szállították őket a megyei zsidókkal együtt, összesen 13-14 ezer főt kitéve az embertelen körülményeknek. Borsodban a vármegye járási székhelyein – Ózdon, Edelényben, Sajószentpéteren, Miskolcon, Mezőcsáton, Mezőkeresztesen –, illetve Szendrőn állítottak fel gettókat május elején. Innen egy hónapon belül a vidéki zsidóság a miskolci gyűjtőtáborba került.

A miskolci zsidóságot Szlávy László polgármester utasítása értelmében a belvárosban kialakított gettóba koncentrálták, 600 lakásba mintegy 10 ezer embert. A végrehajtást május 11-én kezdték el, június 5-én viszont már ütlegelések közepette a Tatár utcai téglagyárba és környékére hajtották ki lakosságot. Ebbe többen belehaltak, akik túlélték, azok közül sokan a szabadban kényszerültek lakni, ellátás szinte egyáltalán nem volt, víz sem állt rendelkezésre.

Többségük odaveszett

Sátoraljaújhelyről és Kassáról május közepe és június eleje között, Miskolcról június közepén szállították el az embereket az auschwitzi megsemmisítőtáborba. Ez a hely Magyarország legnagyobb temetője – nem véletlenül mondta ezt Áder János köztársasági elnök is egy évekkel ezelőtti megemlékezésen.

A több tízezer elhurcolt otthon maradt vagyonát a hatóságok lefoglalták, az elhagyott lakásokba több esetben fosztogatók törtek be. A nyilas-hatalomátvétellel – 1944 októberében – a munkaszolgálatra berendelt férfiakra is kiterjedt a terror, nyilas- és SS-különítmények végeztek velük. Szökött és Miskolcra visszatérő izraelitákat ősz végén a Bükkben és Hejőcsaba határában lőttek agyon és földeltek tömegsírokba. A magyar területeken élő zsidók közül összesen 550-600 ezren vesztették életüket.

A miskolci zsidóság mintegy 78 százaléka veszett oda.

A vidéki elhurcoltak többsége sem érkezhetett soha haza. A Miskolci Egyetem docense, Sziszkoszné Halász Dorottya tanulmányában aláhúzta, a vidéki áldozatok számáról nincsenek pontos adatok, de az 1949-es népszámlálás a veszteség rendkívüli mértékét egyértelműen tükrözi: 17 abaúji településen 1941-ben 298 izraelita lakott, nyolc évvel később viszont mindössze 20 főt találtak csak 5 faluban – ez több mint 90 százalékos veszteséget jelent, de hozzá kell tenni, hogy voltak, akik nem eredeti lakhelyükre tértek vissza, vagy ha vissza is tértek, időközben újra elhagyták azt. Jellemző volt, hogy a túlélők városokba vagy a fővárosba költöztek, sokan viszont külföldön, akár más kontinensen kezdtek inkább új életet.

(A borítóképen: A kép az auschwitzi koncentrációs táborban készült a gyerekekkel megérkező idős nőről. Fotó: AFP)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában