MÁV Menetrend módosítás április 3-tól

2022.04.02. 22:11

Új közvetlen vonat közlekedik Kazincbarcika és Budapest között

A 2021 decemberétől érvényes menetrend számos fejlesztést, az utasok számára kedvező változást hozott a MÁV és a Volánbusz hálózatán. Április 3-tól, a szokásos évi első menetrendmódosítással további újításokat, új járatokat, jobb csatlakozásokat, finomhangolásokat vezet be a MÁV-Volán-csoport.

Forrás: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Ezzel az autózás helyett zöld, környezetbarát közösségi közlekedést kínál. Az újdonságok között szerepel, hogy a könnyebb megjegyezhetőség miatt a Budapest–Győr–Szombathely közötti InterCity vonatok Savaria, a Budapest–Szerencs–Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest között közlekedő InterCity vonatok Tokaj és a Budapest–Nyíregyháza–Záhony közötti InterCity vonat pedig egységesen Nyírség InterCity neveken közlekednek áprilistól.

 

A decemberi menetrendváltáskor a MÁV és a Volánbusz az integrációja révén összehangolta, javította a vasúti és buszos csatlakozásokat, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét szolgálják. A szokásos év közbeni menetrendmódosítástól a korábbinál még jobb, gyorsabb és magasabb színvonalú szolgáltatással az autós közlekedésnél is kényelmesebb eljutást biztosít a közlekedési társaság számos viszonylaton.

 

A reggelenként Püspökladányból – Debrecenen és Miskolcon át – Budapestre közlekedő Tokaj InterCity Szolnokról fog indulni 5:01-kor, Szolnok és Debrecen között személyvonatként felármentesen igénybe vehető.

 

A hétvégi fővárosi gyors kapcsolat megteremtése érdekében, vasárnapi közlekedési rend szerint új közvetlen vonat közlekedik Kazincbarcika és Budapest között 16:35-ös indulással. Miskolcon a Tiszai pályaudvar helyett Miskolc-Gömöri állomáson áll meg, ezenkívül Sajószentpéteren, Sajóecsegen és Nyékládházán fog utasokat felvenni.

 

Bővül az egységesített elnevezésű InterCity-k köre

 

Az elmúlt évben több InterCity-járat nevét egységesítette a MÁV-START a könnyebb megjegyezhetőség érdekében. Az IC-csoportnevek közé sorolhatók a Békéscsabára közlekedő Békés, a Kassára közlekedő Hernád és a Sátoraljaújhelyre közlekedő Zemplén, a Veszprémen át Szombathelyre járó Bakony és a Zalaegerszegre menő Göcsej InterCity-k. A névegységesítési folyamat részeként április 3-tól a Keleti pályaudvar–Győr–Szombathely(–Szentgotthárd) közötti InterCity-k Savaria IC néven fognak járni. A Keleti és a Nyugati pályaudvar között mindkét irányban Miskolcon, Szerencsen, Nyíregyházán, Debrecenen és Szolnokon keresztül közlekedő úgynevezett kör InterCity-k egységesen a Tokaj IC nevet veszik fel. A Budapest–Nyíregyháza, illetve Záhony közötti InterCity-k pedig Nyírség IC néven találhatók meg a menetrendben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában