Miskolci Egyetem

2022.04.20. 17:30

Taroltak a gazdász szakok

A fiatalokat szinte minden érdekli, a gyógypedagógiától a turizmus-vendéglátásig.

Hegyi Erika

Az elmúlt héten írtunk róla, hogy a Miskolci Egyetemre az idén 2517-en jelentkeztek első helyen. A legnépszerűbb a Gazdaságtudományi Kar volt, ide 676-an szeretnének bejutni elsőként. A népszerűségi rangsor második helyezettje a Gépészmérnöki és Informatikai Kar 496 első helyes jelentkezéssel, harmadik pedig az Állam- és Jogtudományi Kar 475 fővel. Arról is írtunk, hogy az Egészségtudományi Karon az idén nagyot ugrott az első helyes jelentkezések száma. Mára azonban az is kiderült, hogy az egyes karokon belül mely szakok a legkedveltebbek. 

„A Miskolci Egyetem tizenkét képzési területen oktat, így van miből válogatniuk azoknak, akik szeretnék képezni magukat” – fogalmazott a felsőoktatási intézmény kommunikációs osztálya. A Műszaki Földtudományi Karon az alapképzéseken a környezetmérnöki és a műszaki földtudományi szak volt a legnépszerűbb, mesterképzésen pedig a bánya- és geotechnikai mérnöki szak, a földtudományi mérnöki, valamint és olaj- és gázmérnöki szak. A Műszaki Anyagmérnöki Kar egyértelmű nyertese idén a vegyészmérnöki képzés, amely Miskolc mellett Kazincbarcikán is indul, és amely iránt nemcsak az alap nappali, hanem a mester és levelezős képzési formában is nagy volt az érdeklődés. Ezentúl az anyagmérnöki képzés nyújtotta lehetőségeket is sokan választották. A Gépészmérnöki és Informatikai Kar alapképzései közül kiemelendő a gépészmérnöki, járműmérnöki és villamosmérnöki szak. 

A mesterképzéseken pedig jelentős növekedést ért el a gépészmérnöki és a mérnök­informatikus szak, ez utóbbi felsőoktatási szakképzési formában is nagyon népszerű volt. Az Állam- és Jogtudományi Karon továbbra is legnépszerűbb a jogász szak, emellett az igazságügyi igazgatási alapképzésre jelentkezettek száma nőtt érdemben. 

Vidéken is 

A Gazdaságtudományi Karon a turizmus-vendéglátás szak könyvelhetett el jelentős növekedést alapszakon, mesterképzésben pedig az ellátásilánc-menedzsment, valamint a marketing szak levelezőn, nappali képzésben a számvitel mutatott növekedést. Sokan jelentkeztek a most ősszel induló vállalat-gazdaságtan és emberierőforrás-tanácsadó képzésekre is. 

A Bölcsészettudományi Karon a gyógypedagógia szak volt idén a sláger az anglisztika és szociális munka alapszak mellett, de a szociológiát is sokan választották, valamint a nemzetközi tanulmányok szakot is. Mesterképzésben a politikatudományi és egészségügyi tanári képzések voltak kelendőek leginkább. 

Az Egészségtudományi Karon az összes alapképzési szakon nőtt a jelentkezők száma. Ezen túl kiemelkedő eredményt ért el az orvosi diagnosztikai analitikus képzés levelező tagozaton. A 2022-ben induló szakvédőnő mesterképzésre is sokan jelentkeztek, ami mutatja a terület iránti jelentős érdeklődést. Jó hír az is, hogy a sátoraljaújhelyi egészségügyi gondozás és védőnő képzés levelező munkarendben minden jel szerint elindul.

(A borítóképen: Kedvelt felsőoktatási képzési hely a Miskolci Egyetem)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában