Miskolc

2022.04.09. 11:30

Sportnap menekülteknek

Első alkalommal rendeztek pénteken délelőtt sportnapot menekült családoknak a Miskolci Egyetemen.

ÉM

Forrás: Balogh Csilla

Az Ukrajnából menekült családok beilleszkedését segítő programok keretében hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a sportdélelőttöt menekült családoknak. A Miskolci Egyetem Sportcsarnokában hatalmas zsivaj volt. 

 

Samovk Ketrin 5 fős családjával Gátról érkezett három hete Beregsurányba, onnan Miskolcra. – Nagyon hálásak vagyunk, mert minden jóval ellátnak minket, és nagyon kedvesek velünk az itteniek. A férfiaknak már munkalehetőségük is lett, amivel egy kis pénzhez is jutunk majd. Mindig van valami program, amire elmehetünk, most például ez a sportnap. 

 

Igény szerinti segítségnyújtás 

 

Amit a gyerekek láthatóan nagyon élveztek, hiszen számos sportolási és játéklehetőség adódott nekik a teremben. A kisebbek csúszdázhattak, kockavárat építhettek, ugrálhattak, focizhattak, a nagyobbak labdajátékokat játszhattak, és volt olyan fiatal, aki a programra ellátogató prof. dr. Horváth Zitával, az intézmény rektorával is pingpongozhatott. 

Az esemény az Universitas Miskolcinensis Alapítvány és a Miskolci Egyetem kezdeményezésére, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat észak-magyarországi régióközpontjának közreműködésével jött létre. Az utóbbi időben több karitatív akciót is indított az ukrán háború miatt nehéz helyzetbe került emberek támogatására a fenntartó alapítvány és az intézmény. 

 

Így például adományokat gyűjtött, jótékonysági koncertet szervezett a beregszászi partnerintézmény javára. Varga Judit, a fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke és prof. dr. Horváth Zita, az egyetem rektora a Magyar Máltai Szeretetszolgálat miskolci telephelyén az adományok válogatásában is közreműködött a közelmúltban. 

 

– A mai nap pedig egy más jellegű segítségnyújtásnak a kezdete. A háborút sajnos nem tudjuk megállítani, de a Miskolcra érkező menekülteket nem szeretnénk magukra hagyni. Megpróbáljuk az életüket kicsit komfortosabbá tenni, amihez az is hozzátartozik, hogy segítsük őket abban, hogy kimozdulhassanak a szálláshelyeikről, ismerkedhessenek, hasznosan tölthessék el napjaikat, a gyerekek játszhassanak. Ennek jegyében mától kezdve minden pénteken délelőtt ide várjuk a menekült családokat közös időtöltésre, sportolásra – mondta prof. dr. Horváth Zita. 

 

Hozzátette: lehetőségeiket a szeretetszolgálattal folyamatosan egyeztetve hangolják a menekültek igényeihez. A szervezet már jelezte, nagy szükség mutatkozik a személyes segítségnyújtás különböző formáira, mint például a hivatali ügyek intézésében való segítségnyújtásra vagy az idegenvezetésre. Az egyetem készen áll arra, hogy önkéntes munka keretében hallgatói ilyen módon is segítséget nyújtsanak a menekülteknek.

 

(A borítóképen: Prof. dr. Horváth Zita is beszállt egy kis pingpongba)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában