Szeleta Park Látogatóközpont

2022.04.28. 14:00

Nem zárkózik el a civilek kérésétől a Bükki Nemzeti Park

„Kérem, hogy személyesen győződjenek meg arról a tényről, a Bükk Keleti Kapuját nem kezdték el bontani”, válaszolta az Észak-Magyarország kérdéseire a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, Rónai Kálmánné.

Hajdu Mariann

Fotó: Kozma István

„A civilek elképzeléséről közvetve értesültünk, attól nem zárkóztunk el. Tekintettel arra, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot nem keresték, így egyeztetni sem volt lehetőségünk az elképzelésről. Az organikus építmény alapjainak kontúrja a fogadótér részét fogja képezni, burkolati mintájában és növénykiültetési vonalvezetésben visszaidézi az épületet”, áll a válaszlevélben.

Az Észak-Magyarországban kedden írtunk a történtekről: lebontották a Taba Benő miskolci építész tervezte Bükk Keleti Kapuja épületkomplexum kilátórészét. Azt nem írtuk, hogy a teljes épületet, de felvetettük, hogy vajon az épület többi része is hasonló sorsra jut-e. Írtuk azt is, hogy a Facebookon működő Miskolcért Másképpen civil csoport tavaly novemberben vetette fel, hogy jó lenne a díjnyertes épületet megmenteni: szerintük ha újjáépítenék, az kiegészítené a területre újonnan tervezett épületet. Mint mondták, senki nem reagált felvetésükre. (Hogy hol csúszott félre az információ, nem tudtuk meg, megpróbálunk utánajárni.)

Térdmagasságban megmarad

A civilek kezdeményezésének előzménye, hogy a területen – a Herman Ottó Emlékparknál – helyezték el novemberben a Bükki Nemzeti Park Szeleta Park Látogatóközpont alapkövét, az épület 2,2 milliárd forintos uniós és állami beruházás keretében valósul meg. Az új épületet a Taba Benő-féle épületkomplexum helyett tervezték, de nem a helyére: az 1984-ben átadott, mára romos épületegyüttes a terveken jelzésszerűen szerepel: térdmagasságban meghagyták a régi alapokat, lábazatokat. A civilek szerint nem lebontani kellene, hanem felújítani, a forrást adományokból gyűjtenék hozzá.

Korábban (novemberben) Rónai Kálmánné már nyilatkozott a témában az Északnak. Elmondta, azért nem a korábbi, Taba Benő-féle épületben gondolkodtak, mert elképzeléseik – a látogatóközpont, benne beltéri tematikus játszótér, bisztró, kerékpáros pont – területigénye több mint kétezer négyzetméter: nem fért volna el a régi épületben.

(A borítóképen: Már építkeznek. Fotó: Kozma I.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában