Új turbókörforgalom

2022.04.30. 07:00

Készül a terelőút Gesztelynél

Hamarosan elindulhat az új turbókörforgalom építése is a 37-es főúton.

Horváth Imre

A téli leállás után egyre nagyobb ütemben végzik a 37-es számú főút négysávosítási munkálatait, amely a napokban már szinte a teljes beruházás vonalán folyamatos munkával jár együtt. A körforgalom építésének előkészületei elkezdődtek a gesztelyi körforgalomnál is, május közepén a tervezett turbókörforgalom kivitelezése is elindulhat.

Újabb mérföldkő

Ahogy akkor beszámoltunk róla, újabb mérföldkövéhez érkezett a 37. számú főút Gesztely–Szerencs közötti szakaszának négysávosítása. Március 28-ától átterelték a forgalmat az újonnan épült jobb pályára, a gesztelyi körforgalomtól kezdődően az újharangodi csomópontig mintegy 8 és a taktaharkányi és a bekecsi csomópont közötti 3 kilométeres szakaszon. Így megkezdődhetett a bal pálya szélesítése, a lokális pályaszerkezet cseréje, az elválasztósáv építése, illetve a régi hidak bontása.

Ezzel együtt egyre több előkészület kezdődött a gesztelyi körforgalom környezetében is, amely a négysávosítási fejlesztés kiindulópontja. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) tájékoztatása szerint a projekt jelentős részét képezi, hogy Gesztely és Hernádkak között többsávossá, azaz turbókörforgalommá építik át a jelenlegi hagyományos, egysávos körforgalmat, amely így jelentősen nagyobb forgalmat tud majd átereszteni.

Közlekedésbarátabb megoldás

Az elmúlt napokban a körforgalom gesztelyi és hernádkaki oldalán is dolgozni kezdtek, földmunkákat és vezetékkiváltásokat végeztek. Amely közben elkezdett kirajzolódni mindkét oldalon a terelőutak íve is, amelyen a forgalom zajlik majd a körforgalom-építés alatt, amelyről korábban úgy nyilatkozott a NIF, hogy nagyjából 2,5 hónapot vehet majd igénybe. Jó hír az erre közlekedők számára, hogy láthatóan nem lámpás csomópontot tervezett ide a kivitelezést végző Duna Aszfalt Zrt., hanem a számára több munkával járó terelőutas megoldást választotta, amely sokkal közlekedésbarátabb. Elég csak a tarcali körforgalom építésére gondolni, ahol nagy sorok torlódtak fel a lámpák előtt.

A hernádkaki oldalon lévő terelőút fele már tavaly elkészült, de a mostani munkák alapján ezt a szárat is megszélesítik, a folytatását pedig már a benzinkút felé eső oldalon is lebetonozták. A múlt héten a hernádkaki bekötőút egy szakaszát felmarták, hétfőtől pedig terelik is az itt ki-és behajtó forgalmat, hiszen készül a teljes összekötése az ez oldali terelőútnak. A gesztelyi oldalon szintén dolgoznak, már itt is látszik a vonala a leendő terelőútnak, amely hamarosan elkészülhet.

Ideiglenes forgalmi rend

Közben lakossági tájékoztatót tett közzé a Zemplénkő Kft., melyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a 37-es számú főút négysávosítási munkálatai folyamán a cég kivitelezési szakaszán a Legyesbénye, Taktaszada útcsatlakozás helyén kiépítendő körforgalmi csomópont okán ideiglenes forgalmi rendet vezettek be, amely során nem lehet majd le- és felhajtani Legyesbénye felől a 37-es főútra. Ez július közepéig, a csomópont megépültéig és forgalomba helyezéséig marad így a cég tájékoztatása szerint.

(A borítóképen: Munkagépek dolgoznak a gesztelyi körforgalomnál. Fotó: Horváth Imre)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában