Nyári szünet

2022.04.23. 15:30

Kedveltek az extrém táborok

Minden eddiginél több résztvevőre számítanak a nyári táborokban a járvány enyhülésével.

Detzky Anna

Idén a klasszikus tematikájú táborok mellett több extrém vakációs program is fogadja a bevállalós gyerekeket országszerte. A közel 700 táborturnusra érdemes minél előbb megkezdeni a jelentkezést, mert április végéig még kedvezmények vehetők igénybe.

Megnövekedett kínálat 

– Ebben az évben megnövekedett kínálattal várjuk a 6–18 éves korosztályt különleges táborainkba az iskolai szünidő idején. Emellett hagyományos táborainkat – idegen nyelvű, kézműves, sport, lovas – szintén meghirdettük – mondta Tóth Béla, a taborfigyelo.hu és a taborminosito.hu vezetője. – Ezek közül a legnépszerűbbek a sport-, a kaland- és az angoltáborok, illetve egyre többen érdeklődnek a katonai táborok iránt is. A szülőknek célszerű minél előbb leadniuk a foglalásaikat. A bekerülési költségek – étkezés, szállás – emelkedésével a táborárak is 10-12 százalékkal emelkedni fognak. Viszont a különbözet az előfoglalási kedvezmények által megspórolható. Másrészt májustól hatalmas tolongás indul, és már sokkal nehezebb az áhított turnusra helyet találni.

A megyében a kínálat hasonlít az országos átlaghoz, gyakoriak a sport- és kalandtáborok.

– Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szívesen szerveznek történelmi táborokat. A nagyobb megyei városokban játszóház típusú, napközis kalandtáborokra is várják a 2–5 éves gyerekeket. Ezek a bölcsődei és óvodai felügyeletre hasonlítanak minőségi programokkal és eszközökkel, az óvodai szünet öt hetében. A kisebb településeken pedig falusi körülmények között például az állatgondozással lehet megismerkedni. Ezek közül több népszerű tábort már sokadjára hirdetnek meg apróbb változtatásokkal – fejtette ki a Táborfigyelő vezetője.

Rekordszámú jelentkező

A pandémia visszaszorulása kedvezően hat a táborozási kedvre.

– Már tavaly is visszahúzódott nyárra a koronavírus-járvány, így 190 ezer gyermek táborozhatott, amire egyáltalán nem számítottak a szervezők. Ehhez képest a 2019-es rekord 215 ezer fő volt. Az idei január középi előfoglalási szezontól napjainkig nagyjából 15 százalékkal haladjuk meg az általános jelentkezési trendeket, és ez a szám folyamatosan növekszik. A jelenlegi előrejelzések alapján 2022 nyarán valószínűleg minden eddigi rekordot meg fogunk dönteni a jelentkezők számát illetően. Azért, hogy ne legyenek hosszú várólisták, jóval több turnust hirdettek meg a táboroztatók – hangsúlyozta Tóth Béla.

Ügyelnek a biztonságra

A tavalyi és a tavalyelőtti egészségügyi előírásokhoz hasonlóak várhatók idén is.

– Bár valóban kevesebben betegszenek meg súlyosan koronavírusban, de nincs egyetlen olyan hatósági intézkedés sem, amit visszavontak volna a táborok egészségügyi előírásaival kapcsolatban. Egy kicsit mindig túlbiztosítjuk az egészségügyi szabályokat. Ez fokozott fertőtlenítést jelent. Továbbá a gyerekek oktatást kapnak, hogy hol találhatóak a kézfertőtlenítők. Ennek is köszönhető, hogy eddig nem alakult ki táborainkban gócpont – emelte ki.

(A borítóképen: A különleges helyszínek különösen csábítóak lehetnek a gyerekeknek. Fotó: taborfigyelo.hu)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában