Felsőzsolca

2022.04.19. 17:00

Hiánypótlónak szánták, hagyománnyá válhat

Immár második alkalommal, ismét színes tojásfa díszítette a felsőzsolcai Hősök terét.

Nagy-Hankó Krisztina

Forrás: PH

Április 12-én óvodások és helyiek együtt díszítették a város tojásfáját. Számos programmal készült az önkormányzat a rendezvényére, ahol vidámságból nem volt hiány.

Összefogással még színesebb 

A kezdeményezés 2021-ből való. A tojásfát és a mellette lévő területet, illetve a téren lévő kisebb fákat is feldíszítették, így a tojások mellett nyulak is várták az arra sétálókat. 

A pandémia idején a közösségi rendezvények hiányát szerette volna pótolni az önkormányzat, amikor a Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda dolgozóival közösen díszítették fel a város első tojásfáját, és biztosítottak lehetőséget a helyiek számára, hogy egyénileg ők is elhelyezhessék díszeiket a fán – mondta Szarka Tamás, Felsőzsolca polgármestere. Hozzátette: idén végre közösségi rendezvényként folytatódhatott a hagyomány, hiszen a díszítésben az óvodások és a város lakói is részt vettek. Ez alkalommal is került „első” dísz a fára, melyet a település egyik legfiatalabb polgára helyezett el az ágak között. Kisgyermekes családok, nagyszülők egyaránt részt vettek a közös munkában, miközben a gyerekek számára kisállat-simogató, vetélkedők és sorversenyek biztosították az örömteli szórakozást. Az óvodások a fa díszítése közben tavaszi verseket szavaltak és dalokat énekeltek, majd belevetették magukat a játékba. 

A kereszténység legnagyobb ünnepéhez kapcsolódó hagyomány a hímes tojások készítése, melyek mintája, színe, technikája különböztet meg minket más népektől, és még az országhatáron belül is eltérőek a motívumok. Nagyböjt havában, húsvét előtt, a legjelentősebb keresztény hagyományra emlékeztetnek a szervezők kezdeményezésükkel. A fán az ünnep végéig mindenkinek lehetősége volt elhelyezni hímes tojásait – tudatta a polgármester.

(A borítóképen: Közösségi esemény lett a felsőzsolcai tojásfadíszítésből)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában