Közlemény

2022.04.09. 07:00

Hatalmi harc indult a miskolci baloldalon: a választások után máris megpuccsolta a DK Miskolc polgármesterét

„Veres Pál elveszítette a rendeletalkotáshoz szükséges közgyűlési többségét, mert a miskolci baloldal több tagja kihátrált a polgármester mögül. Úgy tűnik, hogy a baloldali összefogás a választások után Miskolcon is meghasadt. Ebbe a belső leszámolási folyamatba próbálják belekeverni a Fideszt is” – áll a Fidesz-KDNP közleményében.

A miskolci Városháza épülete.

Fotó: Ádám János

„A várost egy 8 milliárdos giga hitelcsapdába akarták belerángatni a csütörtöki közgyűlésen, ami egyet jelentett volna azzal, hogy Miskolc csődbe jut. Ezt a tervet frakciónk az első pillanattól ellenezte, a DK frakciója pedig utólag kihátrált.

 

Frakciónk eleve nem támogat olyan intézkedéseket, amelyek nem szolgálják a várost vagy a miskolciak érdekeit. Az pedig már a politikai vicc kategóriája, hogy Miskolc baloldali polgármestere a jobboldali ellenzékkel akarja megszavaztatni a rendeleteit, amikor a saját frakciójának DK-s képviselői sem támogatják ebben.

 

Miskolcon a tegnapi nappal új szintre lépett Veres Pál és a várost irányító Velünk a Város frakció kapcsolata. Miskolc baloldali vezetői már a közgyűlésben sem képesek egymással szót érteni. Alkalmatlanok a város vezetésére” – írják a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában