Választás 2022

2022.04.05. 14:00

Dr. Kiss János: „Nem a szél fújta össze ezt a győzelmet”

Nehéz körzetet kapott dr. Kiss János országgyűlési képviselőjelölt, amit sokan nyerhetetlennek tartottak.

ÉM

Fotó: Kozma István

Bebizonyosodott, hogy a mérkőzés addig tart, amíg lefújják, és nincs lehetetlen, ha megdolgoznak érte.

 

„Nagyon fontos nap volt a vasárnapi, sok ember munkája van benne, nem a szél fújta össze ezt a győzelmet. Nem mi voltunk a legesélyesebb körzet, ezért nekünk valóban előre kellett menni, nem hátra. De mi hittünk a győzelemben, és ez a hit tartott meg minket abban az erőben, amivel végig tudtuk csinálni a kampányt. Erre szükség is volt, mert az ellenfeleink még az előző napon is azt mondták, hogy tizenkét százalékkal ők vezetnek Miskolcon.

 

Mi addig mentünk előre még az utolsó napon is, amíg meg nem előztük őket. Ehhez az kellett, hogy az egész kampányt végig megpróbáljuk feszesen kézben tartani, hogy ne hibázzunk. Mert látszott, hogy egy hiba, és elveszíthettük volna a választást” – mondta dr. Kiss János. Hozzátette, elemezni és tanulmányozni fogják a sikeres kampányt, mert a munkának nincs vége, van még mit tenni Miskolcon. A megnyert választókerületek jó alapot nyújtanak ehhez.

 

(A borítóképen: Dr. Kiss János. Fotó: ÉM)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában