Fejlesztés

2022.04.24. 12:00

Az elmúlt években sokat fejlődött Dubicsány

Az európai uniós, valamint a hazai fejlesztési forrásoknak köszönhetően az elmúlt években közel kétszázmillió forint támogatás érkezett Dubicsányba.

ME

Ennek köszönhetően megvalósult az energetikai felújítás a polgármesteri hivatal, valamint a Közösségi Ház épületén. A felújítások során korszerűsítették az épületek hőszigetelő tulajdonságait, homlokzatuk felújításával pedig javult az esztétikai megjelenésük. Mindkét helyen elvégezték az akadálymentesítést és a nyílászárók cseréjét is. 

– A Putnokkal és Serényfalvával közös önkormányzati társulás révén jelentős fejlesztés történt a kétkerekű közlekedés terén is – árulta el érdeklődésünkre Radnai Zsolt, Dubicsány polgármestere. – A településeket összekötő kerékpárút a sportturisztikai célok mellett a mindennapokat is megkönnyíti, hiszen a nyomvonal valamennyi közintézményt érinti, így a környéken élők akár autó használata nélkül is elintézhetik különböző ügyeiket. Nagyon bízunk benne, hogy ez a projekt a későbbiekben is folytatódni fog, a környékünket összeköti majd a felvidéki résszel, ami tovább gyarapítja a hozzánk érkező vendégek számát.

Eszközbeszerzések 

A kerékpárral közlekedők mellett a helyiek mindennapjaira is odafigyelnek Dubicsányban. A Magyar Falu Programnak köszönhetően az önkormányzat falugondnoki kisbuszt vásárolt, és új orvosi eszközöket szerzett be, ezzel is javítva a település egészségügyi alapellátásának hatékonyságát. Ugyanennek a hazai támogatási formának a keretében fejlesztették az óvodai játszóudvart és a közterületi játszóteret is, amely elsősorban a kisgyermekes családok számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget. 
 

(A borítóképen: A kerékpárút összeköti Dubicsányt Putnokkal)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában