Partnerszerződés

2022.03.17. 14:00

Újrakötötték a borbarátságot

Partnerszerződést kötött Tokaj és Nowy Wisnicz városa, újjáépítik egymás között a „királyi borutat”.

Bacsó István

Forrás: PH

Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do ­szklanki. Azaz: lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát. Így szól a rímbe szedett közmondás, amelyet Lengyelországban és Magyarországon csaknem mindenki ismer, és amely a két nép történelmi barátságát példázza. Koccintáskor gyakran hangzik el. 

 

A mondás szó szerinti fordítása jobban visszaadja az értelmét, miszerint lengyel és magyar két testvérke, a szablyát és a poharat tekintve egyaránt. Mert hogy nemcsak azonos fegyvert használtunk, a szablyát, és hasonló harcmodorban küzdöttünk a csatákban, de a jó borokat is hasonlóképpen szerette lengyel és magyar. A jó bort pedig a középkortól kezdve a „királyi borúton” tőlünk, leginkább Tokaj-Hegyaljáról szerezte be a lengyel királyi udvar és a nemesség. Feljegyzések szerint főként az aszút és a szamorodnit szerették Varsó királyi negyedében, a Wilanów-ban. 

 

Évek munkája van benne 

 

A történelem viharai időnként megtépázták a kapcsolatot a két nép között, de később mindig újra egymásra találtunk. Így történik ez most is, amikor partnerszerződést írt alá Tokaj a lengyelországi Nowy Wisnicz városával és a település múzeumával. A partnerség fő célja az egykori „királyi borút” életre keltése, társadalmi, kulturális, oktatási, idegenforgalmi és tudományos jellegű projektek megvalósítására révén. 

 

A sok évszázados kereskedelmi és kulturális kapcsolatok felélesztésén évek óta dolgozik a két fél. A kezdeményezés nem politikai, hanem civil oldalról indult el, az évek folyamán számos egyeztetést tartottak ezzel kapcsolatban. 

 

Nowy Wisnicz körülbelül félúton van Tokaj és Wilanów között az egykori borút mentén. A terveket és a közös projekt fő céljait, a kulturális és oktatási együttműködést, valamint a turisztikai marketing erősítését, a Tokajból Lengyelországba vezető, határokon átnyúló „királyi borút” létrehozása céljából mind a két település vezetése támogatta. 

 

Közös történelmünk része 

 

Az útvonalon a közös múlttal kapcsolatos kulturális örökségi műemlékek, városok, történelmi helyek és idegenforgalmi látványosságok találhatóak Lengyelország, Szlovákia és Magyarország területén is, ezért ezek népszerűsítése is a célok között szerepel. 

Ezzel a megállapodással élénkíteni tudjuk a turisztikai és kereskedelmi kapcsolatokat

– Posta György

 

– Ez az együttműködés felhívja a figyelmet arra, hogy a királyi borút nagyon fontos része volt a közös történelmünknek. Olyannyira, hogy szeretnénk ha az UNESCO a világörökség részévé is nyilvánítaná. A Lengyelország déli részéből érkező turistáknak ma is népszerű célállomása Tokaj és a Hegyalja, bízunk abban, hogy egy ilyen sokrétű partnerkapcsolat tovább erősítheti az idegenforgalmat. Azt tapasztaljuk, hogy az innen érkező vendégek nagyon szeretik a borainkat. Ezzel a megállapodással élénkíteni tudjuk a turisztikai és kereskedelmi kapcsolatokat városaink és országaink között – mondta Posta György, Tokaj polgármestere a szerződések hátteréről, hozzátéve, hogy nem titkolt szándékuk a tokaji bor lengyel piacának erősítése is. 

 

Magyar pince lengyel földön 

 

Hogy a jó bor iránti igény nem változott a századok folyamán, azt megerősítette Małgorzata Więckowska, Nowy Wisnicz polgármestere is. 

 

– A lengyelek jól ismerik és keresik a tokaji borokat, így ez a közös projekt további lehetőségeket nyithat a magyar borászok és a lengyel fogyasztók között. A borkereskedelem mellett a tudományos és a kulturális kapcsolatokban is fontos szerepet játszott a történelmünk során a borút. A két nép egyébként is jó és szoros kapcsolatot ápolt egymással, a királyi borúttal pedig mind a két fél nyert. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy ezt az együttműködést felelevenítsük és újra élettel töltsük meg – hangsúlyozta a lengyel polgármester. 

 

Első lépésként egy magyar pincét alakítanak ki Wisnicz várában, ami az évszázados (bor)barátság ápolása mellett magyar, elsősorban tokaj-hegyaljai borok kóstolásának és kereskedelmének ad helyet. Egy interaktív kiállítást is létrehoznak itt a tervek szerint, amely a Magyarország és Lengyelország közötti borkereskedelemről és a borfogyasztásról mutat majd be történelmi érdekességeket és aktualitásokat.

 

(A borítóképen: Małgorzata Wieckowska és Posta György írta alá az együttműködési megállapodást)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában