Ötvenmillió forintból

2022.03.14. 15:00

Új kézilabdapályát avattak Bőcsön

A műanyag borítású pályát elsősorban szabadtéri edzések megtartására használhatja a kézilabda-utánpótlás.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Ötvenmillió forintból valósult meg Bőcsön az a sportfejlesztés, amely a diákok számára szabadtéren is lehetővé teszi a minőségi sportolást. Egy korábbi bitumenes kézilabdapályát alakítottak át, amely mostantól a műanyag borításnak köszönhetően a kor követelményeinek megfelelő színvonalon tudja kiszolgálni a fiatal kézilabdázókat.

 

Az átadóünnepségen Oláh Sándor, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja hangsúlyozta: az MKSZ kültéri pályaépítési programjának megvalósítására 800 millió forintos állami támogatást használhat fel. Ebből az összegből az ország számos pontján, így Bőcsön is megépülhetett az új küzdőtér. A borítás mellett a vízelvezetésre is figyeltek, a pályát palánkkal zárták körbe, kapukat és labdafogó hálókat is telepítettek.

 

Nagy hagyomány

 

– Nagyon örülök annak, hogy Bőcsön ez a pálya elkészült, hiszen ezen a településen a kézilabda nagy hagyományokra tekint vissza – fogalmazott köszöntőjében dr. Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője. – Az utánpótlás számára pedig nagyon fontos, hogy biztosítani tudjuk azokat a feltételeket, amelyek a folyamatos fejlődésükhöz szükségesek. Bízom benne, hogy ez a küzdőtér sok gyereknek és felnőttnek örömet fog okozni. A sport és a kézilabda összekovácsolja a fiatalokat. Megtudják, hogy milyen a csapatszellem, megérzik a győzelem ízét, és a vereségből is együtt tanulnak. A sport jellemet formál és embert épít, ezért magam is nagyon fontosnak tartom.

 

A bőcsi kézilabdasport egyébként az elmúlt években 200 millió forintos tao-támogatást használhatott fel, ennek is köszönhetően az utánpótlás játékosok számát 70 fővel gyarapítani tudták, az egyesület pedig élen jár a tehetségek kinevelésében. Mostantól pedig a kültéri, műanyag borítású pálya elkészültével a tavasztól őszig tartó időszakban az edzésfeltételeken tudtak javítani.
 

(A borítóképen: A kézilabdának nagy hagyománya van a településen, hangzott el)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában