Együttműködés

2022.03.06. 19:00

Szakembereket képeznek a MÁV-nak

Több mint százan vesznek részt a Miskolci Szakképzési Centrum iskoláinak azon képzésein, amelyeket a ­MÁV–Volán-csoport ­igényeihez mérten indítottak.

Balogh Csilla

Forrás: Ádám János

Év elején kötött stratégiai együttműködési keretmegállapodást a Miskolci Szakképzési Centrum a MÁV–Volán-csoport vállalatai­val, a MÁV Zrt.-vel és a MÁV-Start Zrt.-vel annak érdekében, hogy összehangolják a munkaerőpiaci igényeket a szakképzés által kínált lehetőségekkel. A megállapodás értelmében a felek együttműködnek többek közt a duális képzés megszervezésében, és összehangolják a szakmai képzések tartalmát, valamint a munkaerőpiaci igények alapján kirajzolódó felnőttképzések megszervezését. 

 

Csak nyertesek lesznek 

 

Az együttműködés gyakorlati magvalósulásáról pénteken sajtótájékoztatón számoltak be a felek. 

 

Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója a szakképzési rendszer utóbbi éveinek változásairól szólva elmondta, hogy a kormány ösztönző intézkedéseinek és a tudatos pályaorientációnak köszönhetően a szakképzésbe több fiatal jelentkezik, mint korábban, így az elmúlt két tanévben jelentősen nőtt a centrumba érkező fiatalok létszáma. Kiemelte: ezt a fejlődést szeretnék szinten tartani abban bízva, hogy ennek a megállapodásnak csak nyertesei lesznek. 

 

Naprakész tudás 

 

– Az elméleti keretek kialakítását követően a Miskolci Szakképzési Centrum négy iskolájában indult el a vállalattal együttműködésben megvalósuló képzés – számolt be Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja bemutatva ezeket. 

 

A Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikumban jelenleg vasútforgalmi szolgálattevő technikus, valamint vasúti jármű villamos rendszereinek szerelője szakmák elsajátítása lehetséges, a felnőttek részére pedig kocsivizsgáló technikus képzés indult. Az iskolában csaknem 70 tanuló vesz részt a vasúthoz kapcsolódó szakmai képzésben. 

 

A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikumban hamarosan megszervezik a duális képzést, így az iskolarendszerben megvalósuló közlekedésautomatikai technikus képzésben részt vevő tanulók szakmai tapasztalataikat már a vállalatnál szerezhetik majd meg. A felnőttképzésben részt vevők jelenleg villamosalállomás-­kezelő képzésen vehetnek részt. 

 

A Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikummal a cégcsoport már több éve folytat partneri viszonyt, melynek keretében közlekedésautomatikai műszerész és távközlési technikus képzést valósítanak meg. Ezenkívül rendszeresen szerveznek a diákoknak a cég megismerésére szolgáló látogatásokat, nyílt napokat. 

 

A Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola a vállalatnak útépítő, vasútépítő és -fenntartó technikusokat képez nappali rendszerben 5 éves technikumi, esti munkarendben 2 éves képzés keretében. 

 

Változatos területeken 

 

Az együttműködéssel kapcsolatban Steininger Zsolt, a MÁV humán erőforrás vezérigazgató-helyettese azt emelte ki, hogy a megállapodás révén változatos területeken rövid, illetve hosszú távon is folyamatos munkaerő-utánpótlás valósul meg. Az együttműködés eredményeképp olyan fiatalok és felnőttek hagyhatják el az iskolát, akik naprakész tudással, magas szakmai színvonalon végzik majd munkájukat a vállalatnál.

 

(A borítóképen: Steininger Zsolt, Kiss Gábor és Molnár Péter)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában