Háborús helyzet

2022.03.08. 17:30

Saját kezükkel szeretnének segíteni

Egy emberként fogtak össze a nagycsaládosok és barátaik, nem csak az egyesületi tagok.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Havran Zoltán

Az Ukrajnából menekülteknek gyűjtenek a miskolci családok is. Rövid idő alatt nagyon sok adomány gyűlt össze a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének székhelyén felhívásukra. A segélycsomagok első szállítmányát vasárnap vitte a határra – mondta Bak László, az egyesület elnöke. A gyűjtéshez olyanok is csatlakoztak, akik nem tagjai a szervezetnek. Például egy szirmabesenyői nagycsaládos anyuka, aki ismerősein keresztül meghallotta a hívó szót – tette hozzá az elnök. Koczán Melinda otthonában indított gyűjtést, oda várta a felajánlásokat szomszédaitól, ismerőseitől. Közel 400 ezer forint értékű élelmiszer, tisztálkodószer és takaró érkezett hozzájuk az első körben – hangsúlyozta Bak László. Vasárnap délután a barabási adományraktárnál Daróczi Gábor polgármesternek a babaápolási és tisztálkodási szereket és takarókat, majd a kultúrházban kialakított melegedőben Oláh Tamásnak, a Katolikus Karitász igazgatójának adta át a helyben elfogyasztható édességeket, kenyereket, pékárut, innivalókat és konzerveket.

 

Ukrán menekültek is segítettek

 

A megyében működő karitatív szervezetek pártfogásuk alá vettek egy-egy határátkelőt. A Magyar Görögkatolikus Egyház a barabási határátkelőn át érkező menekülteket segíti. Ide indult el másodszor is egy újabb szállítmánnyal csütörtökön – tudatta az elnök. Hiszen folyamatosan gyarapodik az adomány. A személyautója összes ülését kiszedte, hogy dugig rakhassa csomagokkal. Előző este az egyesület önkéntesei készítettek ötszáz darab szendvicset a menekülteknek. A segíteni akarók között volt egy ukrán család is, akik Miskolcon élő rokonuknál leltek menedékre. Egy ismerősön keresztül értesültek róla, hogy az egyesületben mire készülnek, és jelezték, hogy ők is szeretnének valahogyan hozzájárulni a karitatív kezdeményezéshez, ha kell, a két kezük munkájával, így együtt készítették a szendvicseket – mondta az elnök. Az étel aztán célba is ért, sőt el is fogyott néhány óra alatt – tudtuk meg. László a Katolikus Karitász munkatársainak adta át az adomány egy részét Barabáson, utána Záhonyba ment, ott is hagyott csomagokat. Mindenhol tele voltak a raktárak, az adományok rengeteg helyről jönnek. De szükség is van rá, hiszen a menekültek ezrével érkeznek naponta hazánkba. A miskolci nagycsaládosok terve az, hogy jövő héten munkájukat ajánlják fel a határon lévő segítőpontokon. Az ott dolgozó önkénteseket szeretnék kicsit tehermentesíteni, hogy ők is töltődni tudjanak – mondta az egyesület elnöke. 

 

(A borítóképen: Családoknak segítenek családok)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában