Tartanak a vizsgálatok Miskolcnál és Sajópüspökinél

2022.03.15. 13:45

Nincs jele a vörösiszapszennyeződésnek a Sajón - várják a laboreredményeket

Az újabb vizsgálatok is azt erősítették meg, hogy a Sajó vizének Ph- és oldott oxigén szintje határértéken belül van – nyilatkozta kedden portálunknak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, Siklós Gabriella.

ÉM

Fotó: Komka Péter/MTI

Fotó: Komka Péter

Az eddigi mérések nem igazolták, hogy Magyarországon a Sajó vize szennyezett lenne, de a vizsgálatok továbbra is tartanak. A vizet fémekre is vizsgálják, ennek a vizsgálatnak az eredményéről kedden délután még nem tudott nyilatkozni a szóvivő. Hozzátette viszont, hogy a Sajót érintő szennyeződés mértékéről időközben kaptak adatokat a szlovákiai hivatalos szervektől. A másodpercenkénti 15 literes szennyeződés hígulása a más folyók vizével bővülő Sajó másodpercenkénti 6,5 köbméteres hozamát tekintve többszázszoros, ezért szemmel nem lesz látható a magyarországi szakaszon.

 

OVF: egyelőre nincs jele a Sajó szennyezettségének Magyarországon
Forrás: Komka Péte

 

Mint beszámoltunk róla: vélhetően vörösiszap szennyeződés került a Sajóba a folyó szlovákiai szakaszán. Erről a közösségi médiában adott hírt a szlovákiai Nyitra megye egyik képviselője, Orosz Örs.

 

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) is az internetről értesült a szennyezésről. Azonnal beindult az ilyenkor szükséges védekezés és vizsgálat.

 

A Sajó folyó Sajópüspökinél, a magyar-szlovák határ közelében 2022. március 14-én. Fotó: Komka Péter/MT

 

(A borítóképen: A Sajó folyó elszíneződött vize az egykori vasércbánya közelében a felvidéki Szalóc (Slavec) közelében 2022. március 14-én. Fotó: Komka Péter/MTI)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában