Régi álom valósul meg

2022.03.29. 20:00

Már az új aszfalton járhatunk a 37-esen

Ráterelték a forgalmat a négysávos 37-es főút első hét kilométeres elkészült szakaszára.

Horváth Imre

Fotó: Bujdos Tibor

Újabb mérföldkövéhez érkezett a 37. számú főút Gesztely–Szerencs közötti szakaszának négysávosítása. Március 28-ától átterelték a forgalmat az újonnan épült jobb pályára, a gesztelyi körforgalomtól kezdődően az újharangodi csomópontig, így megkezdődhet a bal pálya szélesítése, a lokális pályaszerkezet cseréje, az elválasztósáv építése, illetve a régi hidak bontása. Az útépítésről a gesztelyi körforgalomnál tájékoztatott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, dr. Koncz Zsófia, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületének országgyűlési képviselője és Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese. A tájékoztató időpontjában éppen itt történt egy baleset, amely kapcsán a miniszter és az országgyűlési képviselő is megjegyezte: ha már négysávos lesz az útszakasz, az ilyen esetek sem okoznak majd ekkora fennakadást.

 

Régi álom valósul meg

 

Dr. Koncz Zsófia elmondta, a fejlesztéssel a térségben élők húszéves álma valósul meg, az új pályatestre tereléssel pedig mindenki érezni fogja, hogy jó irányba halad ez a fejlesztés. Hozzátette: mivel az M30-as autópálya is elkészült, a régió bekerült a gyorsforgalmi úthálózatba. Tokaj-Hegyalján és Zemplénben nagyon fontos turisztikai fejlesztéseket is végeznek, ehhez pedig elkerülhetetlen a megfelelő úthálózat, a gyors és biztonságos megközelítése a térségnek.

 

Dr. Koncz Zsófia, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületének országgyűlési képviselője. Fotó: Bujdos Tibor

 

Minden idők legnagyobb útépítése zajlik a térségben, amelyből ki kell emelni a taktaközi úthálózatot, mondta dr. Koncz Zsófia. Az első 25 kilométer Szerencs és Tokaj között elkészült, de a hiányzó hét kilométer kivitelezése is folytatódik. De elkezdődött a múlt héten a Taktaharkány és Taktakenéz közötti útszakasz építése is, ami nagyon rossz állapotban volt már. Bodrogkeresztúr és Tokaj között is épül az út, ott is új körforgalom valósul meg, és a Magyar Falu Program keretében számos belterületi utat újíthatnak fel a településeken is, tette hozzá az országgyűlési képviselő.

 

Jelenleg a közepén járnak az érdemi kivitelezési munkálatoknak, vette át a szót Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese. A fejlesztés keretében átépül a gesztelyi csomópont turbókörforgalommá, és három új épül Újharangodnál, Taktaharkánynál és Bekecsnél, amelyek biztonságossá és jól közlekedhetővé teszik az útszakaszt. Ki fog épülni a körfogalmak közvilágítása is, amely az energiafelhasználást is optimalizálja: ugyanis csak bejövő forgalomnál világít teljes fényforrással. A szalagkorlát mellett hét kilométeres szakaszon sodrony jellegű biztonsági elválasztás is megvalósul, amely ilyen hosszan nincs máshol. Egy 500 méteres szakaszon pedig speciális acélhálót építenek be az úttestbe kísérleti jelleggel, amely hosszabb élettartamot biztosít a nyomvályúsodást akadályozva, tájékoztatott a vezérigazgató-helyettes.

 

Többhektárnyi erdőtelepítés

 

Jelentős zöldfelületi elemek is megvalósulnak, hófogó erdőt és cserjét telepítenek 36 és 12 hektárnyi területen. A déli oldalon nagyjából 300 fa és sok ezer cserje kerül ültetésre, így barátságos, zöld környezet fog kialakulni. Ezt az átterelési folyamatot, amelyet most a hét kilométeren megvalósítanak, folytatni fogják az Újharangod és Taktaharkány közötti szakaszon, majd így ütemezetten eljutnak a 2022. november végi aszfaltozási munkák befejezéséhez. Tartani tudják a határidőt, egy év múlva elkészül ez a beruházás, mondta Nyul Zoltán.

 

A kormány 2016-ban kitűzött három célt, amely a gyorsforgalmi utak fejlesztését érinti, tájékoztatott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Az első, hogy az ország bármely településéről harminc percen belül mindenki el tudjon érni egy gyorsforgalmi utat, autópályát, autóutat. A második, hogy minden megyei jogú várost kössenek be a gyorsforgalmi úthálózatba. Ennek kapcsán a miniszter viccesen megjegyezte: „Én zalaegerszegiként most kicsit féltékeny vagyok, ugyanis Szerencs előbb kerül bekötésre a gyorsforgalmi úthálózatba, mint Zalaegerszeg. Észak-Alföld is megelőzte Nyugat-Magyarországot, hiszen a legintenzívebben itt folyik az autópályák és autóutak építése, felújítása.”

 

 

 

A harmadik kormányzati cél, hogy ahol ez tetten érhető, az autópályák menjenek el a határig, hiszen tranzitforgalmat is biztosítanak, folytatta. Ez egy 3600 milliárd forintos program, amely 2024-ben fog véget érni, és jellemzően magyar állami forrásból finanszírozzák, tette hozzá a szakminiszter.

 

 

(A borítóképen: Dr. Koncz Zsófia, Palkovics László és Nyul Zoltán jelképesen átadta a forgalomnak a már elkészült sávokat. Fotó: Bujdos Tibor)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában