Háborús helyzet

2022.03.02. 20:00

Hihetetlen ez az összefogás

Anna tavaly saját készítésű tortáival lepett meg rászoruló családokat, ma a menekülteknek visz adományokat.

Hegyi Erika

Az abaújszántói Pintér Anna sokszor segített már rászoruló embereknek, de olyan összefogást még soha nem tapasztalt, amilyet az elmúlt hétvégén. Az ukrán–orosz háború élő videóit nézte az egyik nap egész éjjel, amikor úgy döntött, itt valamit tenni kell. A legjobb megoldásnak azt találta, ha ő maga gyűjti az adományokat, és viszi el a határra. 


Péntek hajnalban írta ki tervét a közösségi oldalra, délelőtt 10 órára pedig már annyi felajánlás érkezett, hogy nem fért volna el egy személygépkocsiban. Szerencsére a munkahelye és annak társcégei azonnal felajánlottak egy kisbuszt, egy benzinkártyát és pénzadományt. Anna párjának cége pedig egy raklapnyi árut, amiben többek között kéztörlők, fertőtlenítőszerek, műanyag tányérok is voltak. Délután hazamentek Rátkára a busszal, ami estére teljesen megtelt. Egy fiatalember például Nyékládházáról vitt hozzájuk jelentős mennyiségű adományt, kartonszámra vásárolt hasznos dolgokat. Abaújszántón pedig az a család volt az első a felajánlók között, amelyiknek tavaly tűz tette lakhatatlanná a házát. 


– Ilyen gyorsan még soha nem gyűltek össze adományok. Szombat reggel Beregsurányba indultunk el, de úgy láttuk, hogy ott már nincs olyan nagy szükség a rakományunkra. Továbbindultunk Tiszabecsre, ahol a helyi önkéntesek babgulyást, teát és kakaót főztek a menekülteknek, de hideg élelmiszert is csomagoltak. Bár eredetileg csak le akartuk pakolni az adományt és hazaindulni, de estig ott ragadtunk, olyan jó közösséget találtunk. Vasárnap személygépkocsival akartunk visszamenni, de ismét lett kisbuszunk, amit egy abaújszántói cég ajánlott fel. Egy másik, szintén abaújszántói vállalkozás papír zsebkendőt, kéztörlőt és alufóliát adományozott. Egy újabb cégtől pedig 12 ballon vizet kaptunk. Hihetetlen, de egy éjszaka alatt az újabb busz is megtelt. Ezúttal Tiszakóródra szállítottuk a rakományt. Igaz, nem határ menti település, de ez a község is kiveszi a részét az Ukrajnából érkezők ellátásából. Az önkéntesektől tudjuk, hogy a háború elől menekülők nem tudják elhinni, hogy az élelmet, az egyéb adományokat és a fuvart ingyen kapják. Rendkívül fáradtak, sokan 7 óra hosszáig várakoznak az ukrán határon, amíg átengedik őket. Ez a kisgyerekeknek borzalmas lehet! Volt olyan gyerek, aki a stressztől hányt. Épp ezért vittünk B6-vitamint és fájdalomcsillapítót is a határra. A menekülő emberek bizalmatlanok. Akiknek nincsenek magyar rokonaik, ismerőseik, csak boltilag csomagolt élelmiszert fogadnak el. Az önkéntesek arról is meséltek, hogy az egyik ukrán család felrakta a 17 éves lányát a vonatra, hogy utazzon Magyarországra, legalább ő legyen biztonságban. Egy édesanya pedig 5 gyermekkel érkezett Kijevből, a legkisebb gyerek még babakocsis – sorolta Anna, aki ezen a hétvégén ismét a határra indul. 
 

Elsőként 
 

Mint fogalmazott, lelkileg óriási feltöltődést jelentett számára a gyűjtés és a határon töltött két nap. Olyan emberek segítettek, akiktől korábban nem tapasztalta a nagylelkűséget. A helyzetet bonyolítja, hogy Anna egyik sógornője orosz, aki elsőként szeretett volna a határra menni segíteni. Erről a család lebeszélte, nehogy baj legyen, de a sógornőt lelkileg rettenetesen megviseli a mostani helyzet. 


Anna kérte, azt mindenképpen írjuk meg, hogy köszöni minden segítőnek az összefogást, a családjának pedig különösen.
 

(A borítóképen: Újabb teherautó telt meg)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában