2022.03.24. 18:00
Hatszáz palacsinta a határon
Vitéz István elvitte Záhonyba az általa tervezett palacsintasütő gépét, hogy a gyerekeknek örömet szerezzen.
Fotó: Olvasónk küldte
Záhonyban járt az elmúlt vasárnap a Sajószögeden élő Vitéz István. Vitte magával saját maga készítette palacsintasütő gépét is, mert látta a tévében, hogy sok gyerek érkezik Ukrajnából a háború elől.
Kakaós, epres
A riportban azt is hallotta, hogy különböző programokat szerveznek a traumán átesett gyerekeknek, hiszen az megnyugtatja őket.
A férfiról, akit barátai Csikónak hívnak, már írtunk korábban. Motorbalesetben elveszítette mindkét lábát, kerekesszékbe kényszerült, de folyamatosan ötletel, és terveit meg is valósítja. Ilyen a palacsintasütő gép is, amit maga tervezett, épített, és leginkább jótékonysági célokra használja.
– Összeszedtem a barátaimat, és vasárnap elindultunk a határra. Először Beregsurányba szerettem volna menni, de ott nem értem el a polgármestert, Záhonyban azonban szívesen fogadtak minket. Legalább 600 palacsintát sütöttünk és osztogattunk szét az Ukrajnából érkező gyerekeknek és felnőtteknek, valamint a határon dolgozó segélyszervezetek önkénteseinek. Készítettünk kakaósat, epreset, áfonyásat, sárgabarackosat és almás-fahéjasat. Nagy sikere volt mindegyiknek. Nagyon örültem azonban, hogy Záhonyban felfigyeltek ránk a World Central Kitchen Amerikából érkezett önkéntesei. Az élelmiszer-segélyezési szervezet munkatársai azt mondták, ők biztosítják az alapanyagot, én csak szerezzek embereket, és menjek vissza több napra Záhonyba. Mondtam nekik, hogy embereket nagyon nehéz szerezni, erre felajánlották, hogy majd ők biztosítanak olyan önkénteseket, akik szívesen sütnének a gépemmel palacsintát. Boldoggá tett a felkérés, mert nagyon jó érzés, ha örömet szerezhetek a gyerekeknek. Szerintem mi fel sem tudjuk fogni, hogy mekkora sebet üt ez a háború az emberek lelkén. Az autópályán láttunk egy ukrán kocsit. Mondtam a barátnőmnek, hogy nekik még szerencséjük van, mert legalább annyi holmit el tudtak hozni, amennyi egy autóba belefért. De vannak, akik egy bőrönddel vagy szatyorral indultak el a nagyvilágba, egy ismeretlen országba úgy, hogy nem ismernek idegen nyelveket, és nem tudják, hogy mi vár rájuk. Záhonyban a szálláson egy éjszakát tölthetnének a menekültek, de van, aki már több napja ott van, mert nem tudja, hogy merre induljon – fogalmazott Vitéz István.
Megjegyezte: az amerikain kívül más segélyszervezetek is felfigyeltek rájuk, és kérték, töltsenek több napot a határon. Ő pedig szívesen mondott igent.
– Ez a háború engem is nagyon megvisel, ezért is tettem a nyakamba Záhonyban a világbéke jelét és egy piros szívet. Reménykedem, hogy a két ország vezetői minél előbb meg tudnak egyezni. Annak idején sokat utaztam, dolgoztam is külföldön, nagyon szerettem, de az teljesen más volt, mint amikor valaki nem önszántából utazik, hanem menekülnie kell a saját hazájából. Kegyetlen dolog, fel sem lehet fogni – tette hozzá Vitéz István.
(A borítóképen: Önkéntesekkel Záhonyban – Vitéz István palacsintasütő gépének nagy hasznát vették a határon)
