Jubileumi év

2022.03.02. 21:00

Berente hétszázadik születésnapját ünnepli

Egész évben változatos programokkal készülnek a jubileum alkalmából.

ÉM

Idén ünnepli a 700. születésnapját Berente, ugyanis 1322-ben említi először írásos emlék, amikor Károly Róbert a települést birtokaival együtt elkobozta az egyik uraságtól, és odaadta egy másiknak. 
 

Neves fellépők 
 

A jubileumi év alkalmából egész éves programsorozat vette kezdetét február 26-án a helyi művelődési ház melletti kastélykertben. Fellépett Peter Srámek, Varga Feri és Balássy Betty, valamint az Irigy Hónaljmirigy együttes. A szervezők forró teával, forralt borral és finom fánkkal várták a rendezvényre kilátogatókat. A gyermekeknek pedig népi játszóház, lufihajtogató bohóc, kézműves-foglalkozás, arcfestés tette emlékezetessé a napot. 


Az intézmény vezetője, Sólyom Sándor kapta feladatul, hogy egész évben színvonalas és változatos programmal várhassa a település a helyi lakosokat és a Berentére látogatókat. Mint az Északnak elmondta, a közeljövőben például St. Martin, a L’art pour l’art Társulat, Fekete Nándor orgonaművész is a vendége lesz a művelődési háznak. De rendeznek pálinkaversenyt is, illetve március 15-én Petőfi-szobrot avatnak nemzeti ünnepünk alkalmából. A programokról kéthavonta jelenik meg programfüzet, melynek segítségével folyamatosan nyomon követhetik az érdeklődők a várható rendezvényeket. 
 

(A borítóképen: Peter Srámek előadása)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában