Fidesz-KDNP frakció

2022.03.01. 14:00

Az otthon maradottaknak segítenek az adománnyal (videóval)

Kisbusznyi adományt vitt az ukrán határra hétfő reggel a miskolci Fidesz–KDNP.

Detzky Anna

Több száz kilo­gramm tartós élelmiszert, tisztítószert és gyermektápszert indítottak útjára a miskolci Fidesz–KDNP-frakciók tagjai Kárpátaljára hétfőn. A segélyszállítmányt, amelyet az elmúlt napokban meghirdetett gyűjtésre való felhívásra a miskolci emberek adtak össze, a határról Palágykomorócra, Kisszelmencre, Nagybégányba és Dercenbe szállították. A korábbi években már többször támogatott településeket most sem hagyták magukra. 

 

Folytatódik a gyűjtés 

 

– Egy-két nappal ezelőtt hirdettük meg, hogy akik úgy érzik, hogy szívesen támogatnák a kárpátaljai magyarokat, azoknak várjuk az adományait a miskolci Fidesz-irodában. Nagyon sok jólelkű ember jött és hozott élelmiszereket, tisztálkodószereket, illetve más használati tárgyakat. Mikrobusznyi adomány gyűlt össze – mondta dr. Kiss János miniszterelnöki biztos, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje hétfő reggel pár perccel az indulás előtt. – Örülünk neki, hogy tudunk segíteni ebben a nehéz helyzetben. Azt gondolom, hogy a legfontosabb a szolidaritás, hiszen egy háború óriási pusztításokat végez. Ilyenkor a gazdaság egyik napról a másikra összeroppan az adott országban, és megszűnhetnek az élelmiszer-­kereskedelem ellátási láncai is. Amikor az anyagi javak eltűnnek, minden segítség nagyon jól jön nemcsak a maga fizikai valójában, hanem lelki alapon is. A rászorulóknak bizonyára jó érezni azt, hogy akár pár száz kilométerre is vannak olyan emberek, akik együttéreznek és segíteni akarnak. Természetesen a gyűjtést folytatjuk tovább, hiszen a háború sajnos még nem ért véget, és emiatt a nehéz helyzet Kárpátalján továbbra is megmarad. Arra kérek minden miskolcit, akinek van lehetősége, akár a legkisebb dologgal is támogassa a kárpátaljai magyarokat, és mutasson jó példát! Ígérjük, hogy amint összegyűlik egy újabb kisbusznyi szállítmány, azonnal indulunk vele a határra. Ezeket a kárpátaljai magyarság képviselői veszik át, és ők viszik tovább az eredeti célpontokhoz. 

A Fidesz miskolci irodájában megnyílt gyűjtőpont a háború ideje alatt folyamatosan fogadja az adományokat munkanapokon reggel 7-től este 21 óráig a Miskolc, ­Meggyesalja utca 11. szám alatt. 

 

(A borítóképen: Több száz kilogrammnyi élelmiszerrel indultak útnak Ukrajnába hétfőn kora reggel a Fidesz–KDNP-frakciók tagjai)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában