8 milliárd forint gigahitel

2022.03.11. 19:29

A miskolci ellenzék szerint több milliárdnyi hitelt akar felvenni a baloldali városvezetés

„Megdöbbentő baloldali ámokfutás: 8 milliárd forint gigahitelt akar felvenni a város, amit a miskolciakkal akar visszafizettetni!” – hangzott el a Fidesz-KDNP sajtótájékoztatóján.

ÉM

– Minden egyes miskolci lakosnak fejenként 53 ezer adóforintjába kerül majd a baloldal hozzá nem értése és fejetlensége. Köszönjük, de ebből nem kérnek a miskolciak! – hangsúlyozta Nagy Ákos, a Fidesz városi frakcióvezetője.

 

Hitel titokban

 

„Ezen felül megdöbbentő az is, hogy Veres Pál és a gyurcsányista-baloldal semmibe veszi a városi közgyűlés rangját, egyben a nyilvános fórumon keresztül a miskolciakat is. Hiába fogadták el a város költségvetését az elmúlt héten, amiben jól látható módon milliárdokkal növekedett Miskolc bevétele, a baloldali városvezetés sunyi módon az év legfontosabb közgyűlése után, egy bizottsági ülésen sodorja csődveszélybe a borsodi megyeszékhelyet. Méghozzá nem is akármilyen csődveszélybe! 8 milliárd forint hitelt akar felvenni a város, amit el akartak hallgatni szándékosan a miskolciak elől, ezért ezt nem merték behozni a közgyűlésbe sem” – fogalmazott Nagy Ákos, aki szerint emellett továbbra sem ad több pénzt a baloldal a városi tömegközlekedés megoldására. – Folyamatosan kongatják a vészharangot a város működése kapcsán, de most ők maguk fogják teljesen tönkretenni Miskolcot – hangsúlyozta a frakcióvezető.

 

Kormányzati segítség

 

„A KDNP felháborítónak tartja, hogy egy közgyűlésre és ezáltal a nyilvánosság elé be nem hozott fontos kérdésben sarcolják meg a miskolci családok adóforintjait.” Erről Molnár Péter, a párt miskolci frakcióvezető beszélt. – A magyar kormány támogatja a miskolci családokat. A baloldal pedig ismét beléjük rúg ezzel a hitelfelvétellel – emelte ki Molnár Péter. Ismertette, hogy a város működési bevétele 2022-re 37,8 milliárd forintra tervezett, szemben a 2021. évi 36 milliárddal, így szemmel láthatóan 1,8 milliárddal több pénz jut Miskolcnak. 

 

Molnár Péter szerint a tavalyi évhez képest 1,2 milliárddal több támogatás érkezik a központi költségvetésből, amelyet az oktatási, szociális és gyermekjóléti feladatokra költheti Miskolc. – Így tehát megdőlt az a baloldali narratíva, hogy a kormány kivérezteti az önkormányzatokat. További siker, hogy a többlet jelentős része – a kormány béremelési politikájának köszönhetően – a miskolci óvodai, illetve a szociális ágazatban dolgozók béremeléseként fizetik ki, tehát közvetlenül miskolci családokhoz kerül – húzta alá a politikus.

 

Miskolc fizeti meg

 

„Nem hagyjuk, hogy 53 ezer forintot fizessenek be a miskolciak! Az elmúlt 2 és fél évben láthattuk, hova vezet az, ha a város szekerét hatfelé akarják húzni. Nem engedhetjük, hogy Magyarországgal is ezt tegyék! Miskolcnak, Magyarországgal együtt újra előre kell mennie április 3-án! – hangoztatta Molnár Péter.

 

Kérdéseinket a miskolci városvezetésnek is feltettük, azonban eddig nem kaptunk választ. 

 

Kérdéseink a miskolci önkormányzathoz:  

 

Mi az oka annak, hogy Miskolc 8 milliárd forintos hitelt vesz fel?  

Miért nem volt szó erről a közgyűlésen, többek között a város költségvetése kapcsán?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában