Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

2022.03.13. 15:30

A magas szintű munka elismerése az életműdíj

Minden új feladatra kihívásként tekint, ebben pedig számíthat azokra a kiváló szakemberekre, akikkel együtt dolgozik.

Nagy-Hankó Krisztina

20220309 Miskolc Dr Révész János Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója Kozma István KI Észak-Magyarország

Fotó: Kozma István

Batthyány-Strattmann László-díjat vett át csütörtökön dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől. Az életműdíj rangos elismerése a több évtizedes kiemelkedő, egészségügyi szakmai tevékenységnek. 


„A munkát csapatban végezzük, az eredmények annak is köszönhetőek, hogy remek kollégák vesznek körül” – mondta dr. Révész János. 


Véleménye szerint elsősorban az egészségügyi szervezőmunka az, amiért érdemessé válhatott az elismerésre. „A feladat az onkológia szakterületével kezdődött, ahol külön kutatási részleget állítottunk föl, és az első, amelyben az onkoteamrendszer működésének speciális formuláját hoztuk létre. Amikor a kórház főigazgatója lettem, a menedzsmentben is különválasztottuk az üzemeltetést és a medikai ellátást. Ennek alapján építettük föl a szervezeti struktúrát és kapcsoltuk össze később a két területet, amely egy újszerű megközelítés és szemlélet Magyarországon” – hangsúlyozta a főigazgató. 
 

A fejlődés évei 
 

Az egyéni karrier ívelése és az intézmény fejlődése párhuzamosan fut egymás mellett. Az elmúlt négy évben számos új beruházás, fejlesztés történt a központi kórházban és tagintézményeiben, amelyek koordinációja a kórház vezetésének külön feladat volt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház mind a betegellátás, mind az üzemeltetés területén a legkorszerűbb körülmények kialakítására törekszik. 2022-re elérkeztek a nagyszabású több milliárd forintos fejlesztésekhez, ezek egy része már megvalósult, másik része pedig folyamatban, tervben van. 


„Kettős szemléletre van szükség az intézményrendszer irányításához, egyrészt egy vállalatirányítási, másfelől egy egészségügyi ellátási látásmódra” – fogalmazott dr. Révész János. Hozzátette: „Egy piramisrendszerben építkezünk. 2018-ban a legfontosabb feladat az volt, hogy a kórház-üzemeltetés alapjait rendkívül stabillá tegyük. Ennek megfelelően jártunk el. Teljesen átalakítottuk a gazdálkodást. Egy korszerű logisztikai rendszert hoztunk létre, egy logisztikai bázist építettünk fel. Újraszerveztük az élelmezési tevékenységet is, és megerősítettük a betegszállító, illetve személyszállító tevékenységet.” 


„A betegellátás területén is az alapokat próbáltuk erősíteni. Gondolok itt elsősorban a diagnosztikára és ezen belül is a radiológiai diagnosztikára. Az elmúlt időszakban két CT-készüléket és egy új MRI-készüléket helyeztünk üzembe. Azért volt ez fontos, hogy teljes mértékben kiszolgálhassuk a klinikai egységeket. A következő lépés azon betegellátó egységek megerősítése volt, amelyek népegészségügyi jelentőségűek, mint például a szív- és érrendszeri betegségek gyógyítása vagy az onkológia, ahol egy teljesen új gépparkot sikerült üzembe helyezni. Csak ez a két beruházás értéke elérte a 3,5 milliárd forintot. Mindemellett számos egyéb beruházást hajtottunk végre, mint például az új gasztroenterológiai épület átadása vagy a gyermekegészségügyi központ intenzív osztályának kialakítása” – tudatta a főigazgató. 


Ami a betegellátás szempontjából talán a legfontosabb, hogy egy új MRI-készüléket adtak át, amely ugyancsak a diagnosztikát erősíti. Emellett gyermek- és ifjúsági pszichiátria épült zöldmezős beruházás részeként. A főigazgató beszámolt arról is, hogy két további fejlesztés van folyamatban. A kórház-üzemeltetés területén egy energetikai projekt. A hatmilliárd forint értékű fejlesztésnek köszönhetően az intézmény teljes energiahálózata megújul. Továbbá a gyermekegészségügyi központban a gyermek sürgősségi ellátás komplex fejlesztése 2,5 milliárd forint értékben. Mindemellett a Kardiovaszkuláris Centrum alkalmas lesz arra, hogy nyitott ­szívműtéteket végezzenek. Vagyis egy olyan technológiát, tudást hoznak be a régióba, amely egyértelműen a legmagasabb színvonalat képviseli országos szinten is. A fejlesztések nemcsak a központi kórházat, hanem a tagintézményeit is érintik, hiszen a szikszói telephelyen létrehoztak egy ápolási osztályt, a Semmelweis Tagkórházban diagnosztikai centrumot, egynapos sebészeti központot, gyermek- és ifjúság-, illetve felnőttpszichiátriai egységet, valamint a miskolci Szent Ferenc Tagkórházban is végeztek felújítási munkálatokat. 
 

(A borítóképen: Dr. Révész János Batthyány-Strattmann László-díjat vehetett át)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában