Miskolci Egyetem

2022.02.02. 17:30

Vonzóbb lesz a tanárképzés

Változik a tanárképzés. A cél, hogy a hallgatók már az első évtől kezdve részt vegyenek az iskolák életében.

Hegyi Erika

Kovácsné Nagy Emese a szakmai képzésről beszélt. Fotó: Kozma István

Fotó: Kozma István

Átalakul a tanárképzés idén szeptembertől. A megjelent rendeletmódosítás értelmében a jelenleg 4+1 vagy 5+1 éves képzés a következő tanévtől egységesen 5 évig tart majd. Arra épülhet az egyéves, választható szaktanári mesterképzés. A jelenleg két féléves, összefüggő tanári gyakorlat eloszlása egyenletesebbé válik. A hallgatóknak minden félévben lesz szakmai gyakorlatuk, hangzott el a napokban a Miskolci Egyetemen, egy sajtótájékoztató keretében.

 

Több bázisiskola kell

 

Mint mondta, a Tanárképzők Szövetsége átgondolta, hogy mi lenne a tanárjelöltek gyakorlati képzésének a leghatékonyabb módja. Mivel már megjelent a felsőoktatás képzési és kimeneti követelménye, ezt figyelembe véve készít javaslatot a szövetség a minisztérium számára. A javaslat érinti az egyetemeket és érinti a közoktatási intézményeket is.

 

– Az első nagyon fontos dolog, hogy a hallgatók már az első évfolyamtól kezdve vegyenek részt az iskolák munkájában. Ezt én már évek óta javasoltam, de a gyakorlati megvalósítása nem olyan könnyű. Mégpedig azért, mert az iskolák nem állnak készen arra, hogy nagy számban fogadjanak tanárjelölteket. Jelenleg két variáció létezik. Az egyik, hogy az egyetemhez gyakorlóiskolák tartoznak, a másik pedig, hogy bázisiskolákkal vannak kapcsolatban. Nálunk ez az utóbbi működik. Azonban ha a gyakorlati képzést ki szeretnénk terjeszteni, akkor a bázisiskolák számát is növelnünk kell. Jelenleg 100 hallgató van kint a közoktatásban, de öt év múlva már 500 lesz. Tehát ennyi tanárjelöltet kell elhelyezni a megyében vagy a régióban, de még az is előfordulhat, hogy a fővárosban – sorolta az intézetigazgató.

 

Szaktanári segítséggel

 

Jelezte: Miskolcon abban gondolkodnak, hogy évfolyamonként bizonyos napokat határoznának meg, amikor a hallgatók pár órát kint töltenek az iskolában. Természetesen a szaktanárokat is segíteni kell abban, hogy miként fogadják és hogy képezzék a tanárjelölteket.

 

Évről évre

 

– Azt szeretnénk, ha az első évben a hallgatók megismernék az iskola működését, a pedagógus feladatait, napi munkáját. A második évben már az osztályokkal ismerkednének, részt vennének a diákok képzésében. A harmadik és negyedik évben pedig a szaktantárgyak kerülnének a középpontba. Természetesen mikrotanítást már korábban is végezhetnek. Tulajdonképpen ezt foglaltuk össze a javaslatunkban. Továbbá hogy a gyakorlathoz milyen elméleti tárgyak kapcsolódhatnak, amit az egyetemen kap meg a hallgató, mennyi kredit jár a gyakorlatért, sőt összeget is rendeltünk hozzá, mivel a Miskolci Egyetem rektora, Horváth Zita ígéretet tett arra, hogy a mostaninál nagyobb összeget próbál erre fordítani – tette hozzá Kovácsné Nagy Emese.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában