Magyar Falu Program

2022.02.11. 19:00

Tágas tereket kaptak az ovisok

Az egészséges gyermek fejlődéséhez a családi légkör mellett elengedhetetlen az óvodapedagógusok munkája és a jó intézményi háttér.

NHK

Ünnepélyes keretek között átadták a Sajópálfalai Vackor Óvoda és Mini Bölcsőde felújított óvodai épületrészét szerdán. 

 

– A Magyar Falu Programnak köszönhetően 30 millió forintos pályázati forrásból az intézmény belső terei kibővültek, új funkciót kaptak. A korábbi fűtés-korszerűsítés és a mostani belső felújítás lehetővé teszi, hogy a gyermekek a kor követelményeinek megfelelő óvodában tölthessék el napjaikat – mondta Fekete Zoltán, a település polgármestere. 

 

Az utóbbi években nagyon sok fiatal család költözött Sajópálfalára, ezért vált szükségessé az óvoda bővítése. Iskolának építették 1995-ben azt az épületet, amelyben jelenleg az önkormányzat hivatala, egy tornaterem és az óvoda is helyet kap. Néhány évig a Miskolci Egyetem Társadalomkutató Intézete is használta, majd üresen állt. A képviselő-testület döntése nyomán lett belőle óvoda. Ahogyan nőtt az óvodás- és bölcsődéskorú gyermekek létszáma, az ingatlan terei már kicsinek bizonyultak. Belső felújítás, új helyiségek kialakítása, meglévők bővítése jött létre a támogatásból. A kivitelezéssel járó esetleges kellemetlenségeket türelemmel viselték az óvoda dolgozói és a szülők is, ami megkönnyítette a munkát – hangsúlyozta a polgármester.

 

Nem kell a városba költözni 

 

– A magyar kormánynak nagyon fontos a vidék, az ott élő emberek sorsa, mindennapi élete. Ezért is hozták létre a Magyar Falu Programot – mondta Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: a program célja az, hogy minden településen minden önkormányzati intézmény megújuljon. Kiemelten fontos az óvodák, bölcsődék építése, bővítése, korszerűsítése. Az életre való felkészülés már egészen kicsi korban elkezdődik, ehhez ad segítséget az intézményi háttér, ahol játékosan nevelik, oktatják a gyermekeket. Továbbá lehetőséget biztosít a gyermeket nevelő fiataloknak, a családoknak arra, hogy jövőt építsenek, hogy kisgyermek mellett is munkát tudjanak vállalni. Ezért ma már nem kell a városba költözniük – hangoztatta a képviselő. 

– A gyermekkor az élet egyik legmeghatározóbb szakasza, ezért az ő fejlődésük a legfontosabb, a szülő pedig a legjobbat szeretné saját gyermekének – mondta Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke. 

 

Amikor a szülő azon gondolkozik, hová írassa be szeme fényét óvodába vagy iskolába, akkor számtalan érv megfogalmazódik, miközben döntést hoz. Ha azonban a lakóhelyén, a településen mindez rendelkezésre áll, nincs min gondolkozni. Sajópálfala megtette azokat a lépéseket, amelyek a fiatalok, a családok megtartására irányulnak, korszerű óvodai és bölcsődei ellátásának létrehozásával – emelte ki Bánné dr. Gál Boglárka. 

 

Az ünnepi beszédeket és a szalag átvágását követően Kiss Attila görögkatolikus parókus szentelte meg a felújított épületet.

 

(A borítóképen: Bánné dr. Gál Boglárka, Fekete Zoltán és Demeter Zoltán be is járták az óvodát)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában