Turisztikai fejlesztések

2022.02.11. 08:30

Szebb kilátások az új litkai kilátóból

Régen alig látogatott egy-két turista a mesebeli csereháti faluba, ma már tele vannak a vendégházak.

HE

Fotó: Bujdos Tibor

Litka mindössze 47 fős kis település, de egyre kedveltebb turistacélpont. Ezt nemcsak annak köszönheti, hogy a csereháti dombok között mesebeli környezetben fekszik, hanem az utóbbi évek turisztikai fejlesztéseinek is. Legutóbb egy kilátó épült a kicsinyke falu határában, ahonnan gyönyörű táj tárul az idelátogatók szeme elé. Kardos Endre polgármester egyre bizakodóbb a falu jövőjével kapcsolatban, és több terve is van a turisták idevonzására.

 

Kitörési pont 

 

Emlékeztetett, az Encsi kistérség 2005-ben adott ki egy kiadványt, Lehetőségek települései címmel. Ez arról szólt, hogy az elnéptelenedő falvaknak milyen alternatívái lehetnek a megmaradásra. Akkor szinte minden kistelepülés kitörési pontjaként a turizmust nevezték meg. 

 

– Igen ám, csakhogy forrás nem volt a fejlesztésekre. A kis önkormányzatok soha nem rendelkeztek annyi pénzzel, hogy komolyabb beruházásokat finanszírozzanak. Pedig voltak terveim, hogyan lehetne a csodálatos természeti környezetben fekvő falunkat vonzóbbá tenni. Az elmúlt években már érdeklődés mutatkozott az ingatlanok iránt. Ennek örülök, hiszen így a házak nem mennek tönkre, új tulajdonosaik felújítják, rendben tartják. Egyre több vendég érkezik a községbe, akár vadászat miatt, akár csak érdeklődés szintjén. Évekkel ezelőtt biciklis turistákat is alig lehetett látni Litkán, most pedig már egyre többen kerekeznek keresztül-kasul – fogalmazott a polgármester.

 

Megépült 

 

Azzal folytatta, hogy komolyabb turisztikai fejlesztésekre az utóbbi évek pályázati forrásai adtak lehetőséget. Elkészült például a 10 méter magas, faszerkezetes kilátójuk, amit szívesen látogattak már az elmúlt nyáron is a turisták. 

Egyre több vendég érkezik, akár vadászat miatt, akár csak érdeklődés szintjén - Kardos Endre

– Tulajdonképpen határon átnyúló együttműködésről van szó. A szlovák oldalon fekvő Pány községgel együtt pályáztunk és nyertünk a Via Carpatia pályázatán turizmus, valamint sportturizmus fejlesztésére. 

 

A toronyból ellátni a Kárpátok vonulatára, a Szádelőivölgyre, egészen Rozsnyóig, valamint a Zempléni-hegységre. A turisták megcsodálhatják a három környékbeli várat, a regécit, a boldogkőit és a tornait. Utóbbi szlovák oldalon fekszik. Azonban szükség volt egy útra is, ami a kilátóhoz vezet. Erre a Magyar Falu Program pályázata adott lehetőséget, így most már köves út vezet a dombra. Szintén ez a program tette lehetővé, hogy felújítsuk a valamikori parókia épületét. Azt már korábban megvásárolta az önkormányzat, hogy ne dőljön össze, saját erőből próbáltuk javítgatni, de most egy turistaszállót tudunk belőle kialakítani. Nem kell luxusszolgáltatásokra gondolni, de aludni, tisztálkodni, főzni lehet majd benne. Jelenleg a belső munkálatok folynak, épp a nyílászárókat cserélik a szakemberek. Az az elképzelésünk, hogyha a turisták eljönnek a kilátóhoz, akkor itt töltenek majd néhány éjszakát, mert kíváncsiak lesznek a falura és a környékére is – tette hozzá bizakodva Kardos Endre.

 

Kemping is lesz 

 

Már meg is van a következő cél. A kilátó körül több ezer négyzetméter önkormányzati terület található, ahol nagyszerű kempinget lehetne kialakítani. Sátorhelyek, pihenőhelyek is lennének itt, ahol bográcsozni és szalonnát sütni is lehet. 

– Amikor fiatalok mentek fel a kilátóba, azt mondták, hogy „milyen szép a környezet, milyen jó lenne itt sátorozni”. A területet már tisztogatják az emberek, úgyhogy eggyel több vendégcsalogató hellyel rendelkezünk majd. Mivel van köves utunk is, nem kell majd a sárban csúszkálniuk azoknak a vendégeknek, akik a kempinget választják szálláshelyül. Pár évvel ezelőtt egyébként voltak hitetlenek, akik azt mondogatták, hogy „ugyan ki fog ebbe a kis faluba jönni”. Azoknak azt tudnám mondani, hogy van két magánkézben lévő vendégház Litkán, amelyek évek óta működnek. Ezek tavasztól őszig folyamatosan foglaltak, és többen is jönnének, ha még több szálláshely állna rendelkezésre. A turizmus tehát valóban kitörési pontja lehet Litkának – fogalmazott a polgármester. 

 

Mint mondta, a falu vendégeire most az a jellemző, hogy megszállnak az egyik vendégházban, bográcsoznak, szórakoznak, pihengetnek, aztán bejárják a környéket. Ellátogatnak a Rakacai-tóhoz, az aggteleki cseppkőbarlangba, megnézik a környékbeli várakat, és a határon túlra, a Felvidékre is tesznek egy kirándulást. Szepsi 30 kilométerre van Litkától, Kassa pedig 56 kilométerre. A csereháti kis falu pedig a biztos pont, ahová esténként visszatérnek. 

 

– Állandó feladatunk lesz a beruházások környékét gondozni, szépíteni, karbantartani. Bár kevés olyan ember van, aki ezt a munkát végzi, hiszen életvitelszerűen csak 20-an élünk a faluban, de igyekszünk minden évben virágosítani, fákat ültetni. Az itt élők is rendben tartják a portájukat, ami a falukép javára válik. Legutóbb a Kassán élő emberek is felfedezték Litkát, többen is vásároltak házat a faluban – jegyezte meg Kardos Endre.

 

(A borítóképen: Kardos Endre mutatja a 10 méter magas, faszerkezetes kilátót)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában