Oktatás

2022.02.19. 13:00

Notebookokkal segítik a versenyképes tanulást

Több mint ezer új számítástechnikai eszközt oszt ki a Miskolci Tankerületi Központ.

UA

Fotós: Kozma István

Ünnepélyes keretek között vehették át a tanulásukat és oktatásukat segítő notebookokat a diákok és pedagógusok péntek délután a miskolci Avasi Gimnázium színháztermében.

 

 

Eszköz a digitális oktatásban való helytálláshoz 

 

 

A diákok olyan technikai eszközöket kapnak, amelyek segítik a munkájukat a tanulásban és az esetleges digitális oktatás során – mondta el Miklós Tamás, az Avasi Gimnázium igazgatója. 

„A koronavírus-járvány kellőképpen megmutatta nekünk, hogy szükség van a digitalizációra. Próbára tette az egész világot, így Magyarországot is, azon belül a közoktatásra is hatást gyakorolt. A járvány kitörésekor senki nem volt felkészülve arra, hogy digitális oktatásra kell átállni a közoktatásban” – mondta el ünnepi beszédében Csöbör Katalin kormánypárti országgyűlési képviselő. Egyúttal köszönetét fejezte ki a pedagógusoknak és a szülőknek a digitális oktatásban való helytállásukért. „Azzal tud segíteni a Miskolci Tankerületi Központ, hogy kormányzati és európai uniós forrásból most csaknem ezerötszáz új, csúcskategóriás notebookot fog kiosztani 5 miskolci gimnázium 872 diákja, valamint 36 intézmény 596 tanára között. Elsősorban azt a célt szolgálja ez, hogy azok a tanulók, akik a digitális oktatásba bekapcsolódnak, olyan versenyképes oktatástechnológiai eszközökkel rendelkezzenek, amelyekkel hatékonyan tudják végezni a tanuláshoz szükséges feladataikat” – húzta alá a képviselő. 

 

Hozzátette, hogy az eszközök darabonkénti ára 350 ezer forint körülre tehető.

 

(A borítóképen: Csöbör Katalin adta át a notebookokat az Avasi Gimnáziumban)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában