Covid-19

2022.02.11. 14:30

Mindjárt túl vagyunk a csúcson

A napi fertőzöttek száma már kilenc napja csökken, nemsokára az elhunytak száma is mérséklődik.

HE

Fotó: Mirkó István

Egyes szakemberek úgy tartják, most vagyunk a koronavírus-járvány ötödik hullámának a csúcsán, mások viszont arról beszélnek, hogy már a leszálló ághoz érkeztünk. Rusvai Miklós víruskutatót, egyetemi tanárt kérdeztük, mi az igazság. Mint fogalmazott, tulajdonképpen mindkét megállapítás igaz. A járványhullám különböző paraméterei ugyanis eltérő időben csúcsosodnak ki. Először a friss fertőzöttek száma ér a csúcsra, majd indul lefelé, legkésőbb pedig a halottak száma tetőzik, majd javulnak a mutatók. A kettő között általában háromhetes időtartam van. Jelenleg az a helyzet, hogy a fertőzöttek száma kilenc nappal ezelőtt tetőzött, és azóta már csökkenő tendenciát mutat. A kórházban fekvők és a lélegeztetőgépen lévők száma azonban most van a maximumon, remélhetőleg a következő napokban itt is a mérséklődés lesz a jellemző. A halottak száma valószínűleg pár napig még emelkedni fog, azután indul lefelé. A mostani adatok alapján arra lehet következtetni, hogy az elhunytak száma nem lesz több napi 120-nál. A hétvégén természetesen magasabb számokat közölnek, de azt el kell osztani hárommal, hiszen szombaton és vasárnap nincs napi adatközlés, jelezte a virológus.

 

A hatodik 

 

Kérdeztük tőle azt is, lesz-e hatodik hullám, és mikor számíthatunk rá. 

 

– Továbbra is lesznek a járványnak hullámai, de ezek már csak felső légúti betegségeket okoznak majd. Arra tehát nem kell számítani, hogy komoly megterhelést jelentenek az egészségügy számára. Az emberek nem kerülnek tömegesen kórházba, intenzív osztályra és lélegeztetőgépre. Lehet, hogy lesz néhány szövődményes eset, de nem olyan számban, mint a járvány eddigi hullámaiban. Várható, hogy ősszel sok ember lesz náthás, ezt nevezhetjük majd akár hatodik hullámnak is, de ez már egészségügyi szempontból nem okoz majd komoly problémát. A náthás esetek hátterében sok esetben a koronavírus áll majd – magyarázta Rusvai Miklós. 

 

A további védőoltásokkal kapcsolatban pedig hangsúlyozta, ha valaki kockázati csoportba tartozik, tehát idős, legyengült a szervezete, krónikus betegségei vannak, akkor ajánlott minden évben beoltatnia magát. Ugyanúgy, mint az influenzajárvány közeledtével. Akik veszélyben érzik magukat, nyugodtan kérhetik majd a jövőben is a védőoltást. Valószínűleg ennek nem lesz akadálya.

 

Néhány százalékkal 

 

Felvetettük, a napokban arról is lehetett olvasni, hogy a koronavírus elleni vakcinák kevésbé védenek az omikron-variáns és annak alvariánsa ellen. Ezzel kapcsolatban Rusvai Miklós kifejtette: ne felejtsük el, hogy a védőoltások még az eredeti, vuhani változat ellen készültek. Emiatt minden változat esetében néhány százalékkal csökken a hatékonyság, de ez nem több 5-8 százaléknál. Tudni kell, hogy ezek nem adódnak öszsze, hanem minden variáns esetében 5-8 százalék marad. Így az alfa, a delta és az omikron esetében is. 

 

– Szerencsére az omikron és annak alváltozata, a BA2, amit „lopakodónak” is neveznek, nem okoznak olyan súlyos tüneteket, mint az előbbi változatok. Ennek oka az, hogy nem támadják a tüdő sejtjeit, de hogy miért, az még további kutatások tárgya. Azonban ha meglesz az eredmény, az annyira molekuláris jellegű lesz, hogy problémát okoz majd lefordítani hétköznapi nyelvre.

 

A „lopakodó” 

 

– Kevesen tudják például, hogy az ACE2 receptor, amihez a koronavírus kapcsolódik, milyen hatékonysággal jelenik meg a légúti hámsejtek és a tüdősejtek felületén, valamint hogy utána milyen immunológiai reakciók indulnak meg. A BA2 egyébként azért kapta a „lopakodó” nevet, mert amikor már tudtuk, hogy megjelent az omikron-változat, akkor csak egy hónappal utána derült ki, hogy már nem is az omikron eredeti variánsa van jelen a legtöbb országban, közöttük hazánkban is, hanem egy új változat, ami számos új mutációt tartalmaz. Rejtőzködött, hiszen a PCR-reakcióban ugyanúgy reagált, mint az omikron. Ezzel ellentétben a korábbi variánsokat, az alfát, a deltát és az omikront egyetlen PCR-rel el lehetett különíteni egymástól. Az új alvariáns azonban úgy lopakodott be, úgy vette át az eredeti omikron helyét, és úgy vált dominánssá, hogy nem vettük észre. A BA2 alvariánst csak egy bonyolult eljárással, az úgynevezett nukleotidsorrend-meghatározással lehet azonosítani. Emiatt észrevétlenül szorította ki az eredeti omikront. Szerencsére a BA2 sem okoz súlyos betegséget, és ez nagyon jó hír – fogalmazott Rusvai Miklós.

 

(A borítóképen: Rusvai Miklós szerint a koronavírus náthává szelídülhet)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában