Vízelvezető hálózat

2022.02.10. 15:00

Megnyugtató megoldás Sáta életében

Az elmúlt egy évben több mint kétszázmillió forintból oldották meg a vízelvezetési problémákat.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Jelentős fejlesztést zárhatnak le rövidesen az Ózdhoz közeli Sátán. A hegyháti településen ugyanis tavaszra befejeződhet a vízelvezető hálózat fejlesztése, amelyre több mint kétszázmillió forintot fordítottak az elmúlt időszakban. 

 

A munka nagy részét már elvégezte a kivitelező, de néhány területen még hiánypótlásra lesz szükség. A beruházást egyébként száz százalékban uniós forrásból valósították meg, a teljes projekt lebonyolítása nagyjából egy esztendőt vett igénybe.

 

Nem bírták elvezetni 

 

– Nagyon fontos volt Sáta életében, hogy megvalósulhatott ez a pályázat – fogalmazott hivatalában Szalmás Zsoltné, a település polgármestere. – Az elmúlt években ugyanis többször is villámárvizek okoztak nehézséget, ami megkeserítette az életünket. A korábbi árkok már nem győzték a víz elvezetését, de nagyon bízunk benne, hogy ez most már a múlté, a csapadék kapcsán a jövőben már nyugodtan alhatunk el és ébredhetünk fel. 

 

Sáta belterületén a vízrendezéshez kapcsolódóan 2,8 kilométeres csatorna épült, ami segítséget nyújt abban, hogy a felszín alól feltörő vizet rendezetten és károkozás nélkül elvezesse. Emellett 260 méter hosszban patakmeder-burkolást hajtott végre a kivitelező a Sátai-, valamint a névtelen patak csatlakozási helyén. 

 

– A pályázatban vannak még kisebb finomítások, amelyeket a kivitelező április közepéig fog elvégezni. Ha ezek megtörténnek, csak akkor tekinthetjük teljesen lezártnak a projektet – tette hozzá Szalmás Zsoltné. – Gondolok itt az ingatlanokhoz történő bevezető hidakra, ahol apróbb dolgokat még végre kell hajtani. A Salamon, a Rákóczi, a Brassói és a Szabadság utcában is vannak olyan feladatok, amelyeket a fagyos időjárás után lehet elvégezni. Egyes részeken árokelemeket raktak le, ülepítő is készült, de a parkosítást még meg kell oldani. A kivitelező azonban bőven a szerződésben meghatározott határidőn belül van, és ezekre a munkákra írásban is ígéretet kaptunk. Bízom benne, hogy április közepére teljes egészében befejezettnek nyilváníthatjuk ezt a projektet.

 

(A borítóképen: A felújított patakmeder Sátán)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában