Pandémia

2022.02.23. 07:00

Már foglalják le a szállásokat

A legfrissebb kutatások szerint a pandémia okozta bizonytalanság sem vette vissza a magyarok üdülési kedvét.

UA

Fotó: Bujdos Tibor

Már a tavaszi szezonra készülnek a szálláshelyek. Az általunk megkérdezett szállásadók az átlagosnál magasabb forgalomra számítanak, ahogy mondják, négyötödös telítettség van már a következő hetekre. A március 15-ei hosszú hétvégére a szállások nagy része már le van foglalva, de a szemfülesebbeknek még most is van esélye egy-egy foglalást nyélbe ütni.

 

 

Nonhotelizáció 

 

 

Az egyik legszembetűnőbb változás a „nonhotelizáció” térnyerése: a szállodák mellett egyre keresettebbek a kisebb szálláshelyek, ahol a pihenni vágyók a tömegtől elszeparáltan kapcsolódhatnak ki. A szallas.hu saját foglalási adatai szerint a hotelek részesedése 33 százalékról 31 százalékra esett vissza 2019 és 2021 között, míg a nem hotelbe történő foglalások aránya ennek megfelelően 67 százalékról 69 százalékra nőtt. A nonhotel szegmensen belül legnépszerűbbek az apartmanok – 24 százalékról 26 százalékra emelkedett arányuk –, a második helyen a vendégházak, a harmadikon pedig a panziók állnak – olvasható a szallas.hu közleményében. 

 

 

Ezen adatok ismeretében megkerestük több, megyénkben kedvelt szálláshely tulajdonosát, hogy megkérdezzük, ők is így látják-e az adatokat. Döntő többségében a szállásadók egyetértettek abban, hogy a vendégek most már egyre jobban keresik az ellátás nélküli szállásokat. Mint mondják: „szinte csak aludni járnak ide, mert inkább a környéket szeretnék felfedezni”. Abban is egyetértés van a vendéglátóhelyeken, hogy a vendégek nem foglalnak nagyon előre, inkább szeretik kivárni a legutolsó foglalásra alkalmas időpontot. 

 

– A szálláshelyek többnyire rugalmas kondíciókat kínálnak, tehát már nálunk is a partnerek nagy része biztosítja azt, hogy ingyenesen lemondható egy foglalás, vagy pedig előleg nélkül foglalható a kiválasztott szállás – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Kelemen Lili, a szallas.hu munkatársa, aki hozzátette: így lényegében nincsen anyagi rizikó abban, hogy egy vendég lefoglalja a szállását; éppen ezért mernek is foglalni, hiszen tudják azt, hogyha esetleg a járvány újra feltörekvőben lenne és esetlegesen korlátozó intézkedések kerülnének bevezetésre, amely meghiúsítja az utazást, akkor gyakorlatilag következmény nélkül le tudják mondani. 

 

Idén jóval több foglalás érkezett be, mint 2020-ban vagy 2021-ben, és egyértelműen elmondható, hogy jobban preferálják a vendégek a hazai utazásokat, de kilátásba helyezik a külföldi és azon belül is főleg a régióbeli országokat – tette hozzá Kelemen Lili. 

 

(A borítóképen: Tiszaújvárosban is új szálloda várja a vendégeket)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában