Tésztaüzem, vágópont

2022.02.17. 19:00

Harmadjára kapott díjat Szegilong példaértékű közmunkaprogramjáért

A 250 fős lélekszámú borsodi kistelepülésen növénytermesztéssel, állattartással és feldolgozással foglalkoznak.

Balogh Csilla

Egy teljes termelési lánc jött létre a helyiek közreműködésével. Forrás: PH

Fotós: Picasa

Egy teljes termelési lánc jött létre a helyiek közreműködésével. Forrás: PH

Fotós: Picasa

A mezőgazdasági programot folyamatosan fejlesztve kialakítottak egy manufakturális tésztaüzemet és egy állattartó telepet, amelyhez feldolgozóüzem is kapcsolódik, így aztán egy teljes termelési lánc jött létre a helyiek közreműködésével a közfoglalkoztatási programnak köszönhetően. Az állattartó telepen sertéseket, tyúkokat és eladásra húsmarhákat nevelnek.

 

Minden együtt

 

– Nagyon fontos mérföldkőhöz érkeztünk a falu és az önkormányzat életében a közfoglalkoztatással és az alapjain szerveződő szociális szövetkezettel. Mezőgazdasági és a helyi sajátosságokra épülő, értékteremtő, komplex közfoglalkoztatási programot valósítottunk meg Szegilongon. Saját telephelyünk van, saját magunk termesztünk alapanyagokat, saját nevelésű állataink vannak, és mi magunk oldjuk meg a feldolgozást is. Mindezzel jelentősen csökkenteni tudjuk a helyiek kiadásait, sőt még bevételhez is jutunk – öszszegezte Talárovics László, Szegilong polgármestere a településen eddig megvalósult közmunkaprogramot.

 

A mezőgazdasági programot részletesebben is bemutatva elmondta, hogy fóliasátorban és szabad földön konyhakerti növényeket termesztenek, tojáshasznú baromfit nevelnek, amellyel a száraztészta-készítő kisüzem működéséhez biztosítják az alapanyagot. A település büszkesége ugyanis az a kis tésztaüzem, ahol többféle tésztát állítanak elő eladásra. Szállítanak belőle kis- és nagykereskedéseknek a megyehatáron túlra is, de a saját kisboltot is ellátják, hiszen gyakran 35-40 mázsa tésztát is gyártanak hetente.

 

A kertészeti termesztés mellett szántóföldi növények, búza és kukorica termelésével is foglalkoznak. Ezenkívül, kihasználva a térség adottságait, valamint a helyiek szaktudását, bodzát, birsalmát és szőlőt is termesztenek, hiszen ezek termesztéséhez és gondozásához jól értenek az itteniek, de járnak ide dolgozni a környék más településeiről is. Jelenleg 45 közmunkást foglalkoztatnak, akik beletanultak a tésztakészítésbe, a mezőgazdaságba, az állattartásba, ez a program legnagyobb hozadéka. A fel nem használt terményeket a rászoruló családoknak juttatják el minden évben.

 

– Mindent összevetve végül a feldolgozás lett a fő profi - lunk, a sertéstelepünkről kikerülő állatok a saját vágóhidunkra, feldolgozóüzemünkbe kerülnek – mondta a polgármester. – Büszkék vagyunk, mert sikerült bebizonyítanunk, hogy lehet hazai és saját tenyésztésű állatokból, javaikból, illetve az előállított termékekből minőségi árut létrehozni. A tradicionális értékek mellett nagy gondot fordítunk arra, hogy kizárólag természetes alapanyagok felhasználásával, adalékanyagok és egyéb tartósítószerek hozzáadása nélkül készítsük el termékeinket.

 

Az elismeréssel járó 10 millió forintot a közmunkaprogram fejlesztésére és bővítésre szeretné fordítani a település önkormányzata. A jövőben pedig a sertéságazatot és a tojástermelést erősítenék.

 

Talárovics László szerint nagyon fontos a vidéken élő embereknek a közmunkaprogram.

 

– Egy biztos, nekünk nagyon sokat segített, amiért rendkívül hálásak vagyunk – hangsúlyozta.

 

(A borítóképen: Egy teljes termelési lánc jött létre a helyiek közreműködésével)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában