Digitális eszköz

2022.02.26. 07:00

Érkezik a diákokhoz a notebook

Állami és uniós forrásból digitális eszközt kapnak a diákok és a tanárok használatra.

Hegyi Erika

Forrás: MW

Fotó: Bencsik Ádám

Országszerte megkezdték a 120 ezer, tanároknak és diákoknak szánt notebook kiszállítását a Klebelsberg Központ irányításával, jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a napokban. Emlékeztetett: a kormány a következő négy évben mintegy 200 milliárd forint értékben vásárol 565 ezer tanulói és 55 ezer tanári notebookot a köznevelés digitalizációjáért. 

 

Megállják a helyüket 

 

A cél, hogy a köznevelésből kikerülő diákok megállják a helyüket az élet korszerű viszonyai között, és képesek legyenek arra, hogy a továbbiakban is fejlesszék informatikai képességeiket, ismereteiket. A programban valamennyi állami fenntartású, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és alapítványi iskola részt vehet, a szakképző intézmények tanulói és pedagógusai azonban nem tartoznak a célcsoportba. 

 

2025. december 31-éig 615 ezer személyes használatba adható, hordozható note­bookot osztanak majd ki. A projektben, melyet állami és uniós forrás támogat, négy éven át, felmenő rendszerben, minden 5. és 9. évfolyamos diák szülei igényelhetnek gyermeküknek eszközt, személyes használatra. 

 

Miskolcon az elmúlt héten kapták meg a Miskolci Tankerületi Központ fenntartásában lévő gimnáziumok 9. osztályos diákjai a notebookot. Az 5 gimnázium 872 diákja, valamint 36 intézmény 596 tanára vehette át az eszközt. 

 

Eddig nem volt

A diákok és szülők nagy örömmel fogadták a notebookot

– Madarász Péter

 

– A tapasztalatunk az volt, hogy a diákok és szülők nagy örömmel fogadták a notebookot – mondta lapunknak Madarász Péter, a Herman Ottó Gimnázium intézményvezetője. – Sok rászoruló diákunk van, akiknek különösen nagy szükségük van az eszközre, hiszen eddig nem volt saját használatú számítógépük. Az elmúlt években, a digitális oktatás idején jó pár tanulónak adtunk kölcsön laptopot, hogy egyáltalán be tudjanak kapcsolódni az oktatásba. Remélem, hogy az oktatási módszerek fejlődésével a most átvett gépeket jól be tudják majd építeni a tanulási folyamatba. Arra gondolok, hogy nagyon sok tankönyv már digitális formában elérhető, és az lenne a szerencsés, ha a papíralapú könyveket folyamatosan ezek váltanák fel. Remélem, hogy a notebookok biztosítása az egyik lépés efelé. Az iskolák egyik nevelési célja a digitális kultúra megismertetése a tanulókkal, így ebben is szerepe lehet az átadott gépeknek – fogalmazott az intézményvezető. 

 

Csak telefonon 

 

A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium 9.-es diákjai is nagy örömmel fogadták a digitális eszközt, hiszen itt sem ment zökkenőmentesen az előző tanévekben bevezetett digitális oktatás. 

 

– Ha ismét át kellene térnünk, akkor az már nem okozna komoly problémát – fogalmazott Fridrikné Várhegyi Renáta intézményvezető. – Különösen az első átállás jelentett komoly gondot, hiszen a diákok fele csak telefon segítségével tudott részt venni az iskolán kívüli tanulásban. Sok tanulónak segített laptoppal az iskola, de mindenkinek nem tudott. Legközelebb, ha esetleg ismét digitális oktatásra kell áttérnünk, már nem lesznek ilyen problémáink. Az eszközöket a tanulók jól tudják majd használni projektek elkészítésére, szövegszerkesztésre és ismeretek szerzésére – sorolta az intézményvezető. 

 

Hozzátette: arra kérte az informatika szakos tanárokat, hogy tartsanak a gyerekeknek egy kis képzést a notebook és a különböző programok használatáról, lehetőségeiről. 

 

A Zrínyi-gimnáziumban két tanár is kap a mostani projekt keretében laptopot. Azért csak ennyien, mert korábban volt már olyan pályázat, aminek keretében a pedagógusok digitális eszközhöz jutottak, amit két képzés egészített ki. 

 

A Klebelsberg Központ kérdésünkre válaszolva közölte: Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe a jelenlegi adatok szerint összesen 5905, ebből 2844 tanulói és 3061 tanári notebook érkezik 309 oktatási intézménybe. 

 

A későbbiek során egyéb IKT-eszközök (például interaktív panelek és programozható robotok) beszerzése történik, melyeket szintén átadnak az intézményeknek. A cél, hogy jelentős mértékben javuljanak a digitális oktatás feltételei.

 

(A borítóképen: A cél, hogy a köznevelésből kikerülő diákok képesek legyenek arra, hogy a továbbiakban is fejlesszék informatikai képességeiket)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában