Tanítsunk Magyarországért

2022.02.06. 12:30

Ebből a programból mindenki profitál

Ismerkedés, játék, nevetés. Élménytáborban hangolódtak egymásra a Tanítsunk Magyarországért program leendő mentorai és mentoráltjai.

Balogh Csilla

A találkozást mindenki izgatottan várta. Fotó: Ádám János

A Tanítsunk Magyarországért program a kistelepüléseken élő általános iskolásokat támogatja tanulmányaikban. A hozzájuk szegődő mentorok, az egyetemi hallgatók feladata, hogy segítsék őket abban, hogy képesek legyenek kihozni magukból a maximumot. Abban is támogatják a mentorált gyerekeket, hogy képességeiknek, készségeiknek megfelelő szakmát, hivatást választhassanak maguknak.

 

A program mentorai, befejezvén fél évig tartó felkészítésüket, február 1-jén fogadták a campus épületében az új partneriskolák diákjait, akik Hejőkeresztúrról, Aszalóról és Ónodról érkeztek. A találkozást mindenki izgatottan várta. A nap egyszerű ismerkedős játékokkal indult, amit izgalmas élménybiológiai foglalkozás, majd pedig ügyességi és mozgásos program követett.

 

Mindenkinek erőt ad

 

– Nem tudom szavakkal kifejezni, mekkora élmény találkozni a gyerekekkel – áradozott Ovszijenko Dorina elsőéves egyetemi hallgató. – Tele vannak energiával, boldogok, mosolyognak. Fantasztikus élmény mindezt látni és átélni. A többszörösét kapom vissza mindannak, amit én tudok nyújtani nekik. Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent kaphatok tőlük. A gyerekek például sokkal egyszerűbben gondolkodnak, nem bonyolítanak túl mindent, mint ahogy mi, felnőttek. Ez jó példa nekem is arra, hogy sokkal egyszerűbben éljek – fogalmazott Dorina. Ő arra szeretné megtanítani a gyermekeket, hogy az erősségeikre építsenek, s kudarc esetén ne adják fel azonnal, hanem próbálkozzanak újra és újra, még a megoldhatatlannak tűnő helyzetekből is keressék meg a kivezető utat.

 

Andrássy Marcell egyetemi hallgató a rászegeződő csillogó tekintetekből úgy véli, hogy mindenki pozitív élményekkel gazdagodott az ismerkedés után. Ő a Szathmáry Király Ádám Körzeti Általános Iskolában, Boldván kezdi meg az általa kihívásként és küldetésként nevezett munkát, amely kiváló lehetőséget nyújt neki arra, hogy kipróbálhassa magát. Mint mondta: a maximumot szeretné kihozni magából és a gyerekekből is.

 

Ádám Anettától, a program felkészítő oktatójától megtudtuk, hogy egy hallgató maximum négy-öt kisdiákot vesz a szárnyai alá, és segít nekik abban, hogy sikerrel fejezzék be az általános iskolát, valamint, hogy tovább folytassák tanulmányaikat a középfokú oktatásban.

 

Németh Luca általános iskolai tanuló nagyon szimpatikusnak és segítőkésznek tartja azokat a mentorokat, akikkel találkozott. Azt szeretné, ha a mentorok a barátai is lennének, ha biztatnák és támogatnák őt akkor, amikor elbizonytalanodik valamiben, legyen az tanulás vagy magánéleti jellegű, személyes probléma.

 

A mentorok február 14-én kezdhetik meg a munkát az általuk kiválasztott iskola egyikében. Ezzel azonban nem áll meg az élet, mert ismét elindul a felkészítő kurzus, ahol újabb hallgatókból válhatnak mentorok. Az ösztöndíjprogramra évről évre egyre több és több miskolci egyetemista jelentkezik, ahogy egyre több a programban részt vevő partneriskolák száma is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában